Marsi Anikó, Gönczi Gábor, a Tények műsorvezetői és a Tényeket felügyelő Kökény-Szalai Vivien, a Tv2 hírigazgatója

Lekapcsolták a TV2 csatornáit az EuroCable hálózatán – a kábelszolgáltató jogi lépéseket tesz, ellehetetlenítési kísérletről beszél

A Media1 megtudta, hogy szerda reggel 10 órától elérhetetlenné váltak a kormányközeli TV2 Csoport televíziós csatornái az EuroCable teljes hálózatán, így például a Budai Várban sem látható a Tények című műsor. A TV2 arra hivatkozik, hogy nem kapta meg a csatornák után őt megillető kábeldíjat. Az EuroCable, mely a lakosság mellett állami hivatalok, közintézmények és kórházak kábelszolgáltatója is, jogi lépéseket tesz a médiaszolgáltató ellen jó hírnév megsértése miatt és arról beszél, hogy szerinte el akarják taposni őket, amiért korábban a GVH-nál és az NMHH-nál eljárást kezdeményeztek a TV2 ellen a műsorterjesztési piacon tapasztalható anomáliák miatt. Pataki Tamás ügyvezető igazgató a Media1-nek azt mondta: ha a TV2 továbbra sem biztosítja műsorait, akkor az EuroCable készen áll más csatornákat tenni a megüresedett programhelyekre, így a Budapest TV, a Bunyó TV, a Disco TV és más, magas nívójú televíziók válthatják fel a Tényeket.

„Ezúton tájékoztatjuk a nézőinket, hogy mivel az EuroCable Magyarország Kft. a TV2 Zrt.-vel érvényben lévő szerződésben foglalt fizetési kötelezettségének a TV2 felszólítása ellenére sem tett eleget, ezért a mai naptól a TV2 Csoport csatornái nem elérhetőek az EuroCable rendszerén mindaddig, amíg az EuroCable Magyarország Kft. a tartozását nem rendezi. Reméljük, hogy a kialakult helyzet mihamarabb rendeződik, és köszönjük a megértésüket. – TV2 Csoport”

– erre a bejegyzésre bukkant szerdán délelőtt a Media1 a TV2 Csoport közösségi média felületén.

A TV2 közleménye az EuroCable hálózatát érintő teljes lekapcsolásról
A TV2 közleménye az EuroCable hálózatát érintő teljes lekapcsolásról

A Media1 úgy tudja, napok óta készült már a TV2 a lépésre, sőt már korábban, az előző vezérigazgatója regnálása alatt is felmerült ilyen lépés. Az EuroCable a terjesztésért felelős vezetőhöz fordult azzal a kéréssel, hogy ne akarjanak ártani egy magyar kkv-nak és előbb tisztázzák velük a helyzetet, de a TV2 a több évtizedes együttműködés ellenére nem bizonyult ebben partnernek.

EuroCable: a TV2 megpróbál eltaposni egy magyar kkv-t, azután, hogy GVH és NMHH-eljárást kezdeményeztünk

A Media1 érdeklődésére Pataki Tamás, az EuroCable Magyarország ügyvezető igazgatója és a TV2 csatornái nélkül maradt kábelszolgáltató többségi tulajdonosa az üggyel összefüggésben szerdán délelőtt telefonon elmondta:

„Az EuroCable álláspontja szerint nincs ennek a jogviszonynak az ilyen formában történő megszüntetésére jogi lehetőség. Az EuroCable megpróbálja orvosolni a kialakult méltatlan helyzetet.”

Pataki hozzátette:

„az EuroCable úgy véli, a jelenlegi helyzet hátterében az áll, hogy az EuroCable január óta jogszerűtlen és igazságtalan lépéseket tapasztalt a háttérben, ami miatt hatósági eljárásokat kezdeményezett a TV2 Csoporttal szemben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH) és a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), valamint egyéb felügyeleti hatóságokhoz fordult.”

Pataki szerint miután hatósághoz fordult, most megpróbálják magyar tulajdonban lévő cégét és több más magyar kkv kábelszolgáltatót „ellehetetleníteni, eltaposni”. Ez Pataki szerint nem csupán polgári jogi, de akár büntetőjogi kérdéseket is felvethet.

Pataki a Media1-nek azt mondta: az EuroCable Magyarország a jó hírnevét sértő TV2-s nyilatkozat miatt ugyancsak jogi lépéseket tesz.

Bunyó TV, Budapest TV és Disco TV válthatja a TV2 csatornáit – a nézettségi válsággal küzdő RTL-nek is jól jöhet a fejlemény

Az ügyvezető igazgató hozzátette:

„Reméljük, hogy a TV2 újragondolja a döntését. Az EuroCable kéri a vele szemben, személyeskedő háborút folytató egyik TV2-s vezető munkavállaló döntésének felülvizsgálatát, annál is inkább, hiszen a lakosság mellett most kormányzati szervek sem tudják nézni a TV2 műsorait. Hogy jó hírrel is szolgáljunk: bár a TV2 csatornái szerda délelőtt óta hálózatunkon szünetelnek, épp tegnap jelentettük be a New Digital Media Kft. új csatornáit, a Bunyó TV-t és a Disco TV-t, valamint a PestBudaTV megújulását, mely Budapest TV-ként folytatja tovább működését. Ha a TV2 a továbbiakban sem biztosítaná a saját csatornái terjesztését, ezen új tévécsatornák magas nívója kárpótolhatja azokat, akik a TV2 Csoport lépése miatt nem láthatják a TV2 Tények adásait vagy esetleg lemaradnak Győzikéről.”

Pataki Tamás, a Budapest TV tulajdonosa
Pataki Tamás, az EuroCable Magyarország ügyvezetője, a Budapest TV tulajdonosa. Az EuroCable szolgáltatja a tévét a budai Várban található állami intézményekben is.

A Fidesznek is árthat, hogy épp a választási kampányban váltak elérhetetlenné a TV2 csatornái

A Media1 úgy tudja, hogy az EuroCable és a TV2 között nem először alakul ki a mostanihoz nagyon hasonló helyzet. Korábban Pavel Stanchev, az azóta leváltott vezérigazgató is majdnem lekapcsoltatta a TV2 Csoport csatornáinak adását az EuroCable hálózatán.Végül azonban ezt mégsem tette meg, mivel nem sokkal később távoznia kellett posztjáról. A TV2 vezérigazgatójának leváltásához egyes információk szerint az EuroCable-lel kialakult helyzet is hozzájárulhatott.

Pataki a Media1-nek megerősítette, hogy korábban Stanchev is le akarta kapcsoltatni náluk a TV2 adását, de ez végül a médiacsoport vezérigazgatójának menesztése miatt már nem valósulhatott meg.

A TV2 lépése mostani lépése a lekapcsolással kapcsolatban azért is meglepő, hiszen az EuroCable hálózatán a nézők a konkurens csatornákra szokhatnak át, így a TV2 országos nézettsége épp a közelgő országgyűlési választások előtt csökkenhet és konkurens csatornákon köthetnek ki a nézők.

A Media1 ráadásul úgy tudja, hogy az EuroCable biztosítja a televíziós szolgáltatást például kórházakban, valamint fontos állami, illetve kormányzati intézményekben, hivatalokban is. Mivel most az érintett kórházakban tartózkodó betegek nem láthatják a Tények műsorait, és az állami alkalmazottak sem tudják nézni a Mészáros Lőrinc-közeli médiacsoport csatornáit, a TV2 lépése végső soron épp a Fidesznek árthat a legtöbbet, miközben a Tények műsorvezetői nem titkoltan nagyon drukkolnak a regnáló kormánypártnak.

 

Új tévécsatornák indulnak – lesz Budapest TV, Disco TV és Bunyó TV is

A TV2 megmutatta, hova kell húzni az ikszet a választásokon

Hadházy tévedett: nem 10, hanem közel 20 milliós ékszerekben ment helikopterrel a Forma–1-re a TV2 hírigazgatója

Kiderült, mikor nevezik vissza FEM3-ra a TV2 Klubot

Tömeges elbocsátás az RTL Magyarországnál – a PR-osztály nagy részét elküldték, 25 év után Böjte Piros is távozik

 

Hangfelvétel: kényszerítés gyanújával tesz feljelentést a Televíziós Újságírók Díja eltávolított zsűritagja

 

 

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Marsi Anikó, Gönczi Gábor, a Tények műsorvezetői és a Tényeket felügyelő Szalai Vivien, a Tv2 hírigazgatója. Fotó: TV2 sajtószoba

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások