Az Átlátszó tényfeltáró internetes újság még 2023-ban kért engedélyt arra, hogy interjút készíthessen a szlovák állampolgárságú, Magyarországon életfogytiglani szabadságvesztését töltő férfival, de a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) elutasította a kérelmet.
A BVOP szerint a még el sem készült interjú kérdései alapján az anyag a „bűnözői életmód népszerűsítését” szolgálná. Az Átlátszó szerint ez megalapozatlan feltételezés, ráadásul a BVOP korábban más újságírók hasonló tartalmú interjúit engedélyezte, többek között a Blikk munkatársának.
A bíróságok – köztük másodfokon a Szegedi Törvényszék – helyben hagyták a tiltást, amely ellen alkotmányjogi panasszal éltek. Az Alkotmánybíróság azonban a lap hétfői beszámolója szerint a kifogásokat nem találta megalapozottnak, és úgy ítélte meg: a bíróság döntése megfelelt az Alaptörvény követelményeinek.
Az ügy azonban több alkotmánybírót is megosztott. Egyikük, Schanda Balázs különvéleményt fogalmazott meg, amelyben azt írta: a bírósági döntés nem felelt meg az alapjog-korlátozásokkal szembeni szükségességi-arányossági tesztnek, azaz érdemi alapjogi mérlegelés nélkül korlátozta a szólásszabadságot.
Több párhuzamos indokolás is csatlakozott, például Czine Ágnes, Hörcherné Marosi Ildikó és Varga Réka alkotmánybírók részéről.
Az Átlátszó ügyvédje, dr. Tóth Balázs szerint az Alkotmánybíróság határozata nem tartalmazott valódi indokolást arra, hogy egy meg sem történt nyilatkozat miért veszélyeztetné a közrendet vagy a jogbiztonságot. Álláspontja szerint a döntés Strasbourgban nem állja majd ki az Emberi Jogok Egyezményének próbáját.
A portál korábban a Portik-interjú ügyében már a strasbourgi bírósághoz fordult, miután annak közlését szintén megtiltották. Az ügyekben közös, hogy a BVOP előre bekérte az újságírói kérdéseket, majd azok alapján vonta le a következtetést, miszerint az interjú nem készülhet el.
A különbség viszont szembetűnő: míg Portikkal legalább részben leülhetett beszélgetni az Átlátszó, Roháč esetében már a kérdések feltevését is megtiltották. Holott korábban más médiumok újságírói interjút készíthettek Roháčcsal, és még könyv is megjelenhetett róla Szlovákiában.
Az Átlátszó szerint nem lehet előre megállapítani, hogy egy interjú tartalma hogyan hat a közvéleményre, különösen, ha az elítélt következetesen tagadja bűnösségét, vagy megbánásról beszélne – ez semmiképpen sem tekinthető a bűnözői életmód propagálásának.
A jogvita középpontjában tehát az áll: jogszerűen tilthatja-e meg az állam egy interjú elkészítését pusztán annak feltételezett tartalma alapján. Erre Strasbourgban születhet precedens értékű válasz, amely a jövőben kihatással lehet az összes fogvatartott és az újságírók jogaira is Magyarországon.
Portik: A Magyar Nemzetnek adott interjúmat is letiltotta a BVOP
Miért tiltották be Portik Tamás Magyar Nemzetes interjúját? Interjú Papp László Tamással
Portik és Roháč után újabb börtöninterjút tiltottak meg az Átlátszónak
Másodjára is nyert az Átlátszó az MTVA ellen a kínai szerződések ügyében
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.