A HírTV új székháza az Angol utcában Budapesten. Fotó: Ladányi András, Media1

Munkaügyi botrány a HírTV-nél – ebből per lesz!

A HírTV Zrt. menedzsmentje 2024. december 23-án – részben a Népszabadság bezárásakor már alkalmazott módszer, a futárral és postai úton való kézbesítés útján – megszüntette öt, régóta alkalmazott dolgozója munkaviszonyát. Az ügy munkaügyi perként folytatódik, ugyanis a Sajtószakszervezet szerint súlyos törvénytelenség történt és az elbocsátás megfélemlítő és megtorló jellegű. A Sajtószakszervezet minden lehetséges és törvényes szakszervezeti, szolidaritási eszközt bevet, mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren.

A Sajtószakszervezet szerint ami történt, az demonstratív, megfélemlítő és jogsértő. M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet elnöke a Media1-nek vasárnap azt mondta, a módszer és az időzítés önmagában is kérdéseket vet fel a Hír Televízió intézkedésével kapcsolatban. Mindezek a kérdések csak felerősödnek, sőt, egyenesen ordítóvá válnak, ha feltárjuk az intézkedés előzményeit.

Sajtószakszervezet jött létre a HírTV-nél

Az ügy előzménye, hogy a HírTV dolgozói a cégnél eluralkodott, megoldatlan és rájuk nézve egyre inkább hátrányos bérezési, munkaügyi, munkaszerződési és más ezekkel összefüggő helyzetet érzékelve úgy döntöttek, hogy a kialakult és szempontjukból egyre inkább romló helyzetük legalább feltárására, a szükséges információk beszerzésére és a lehetséges megoldások keresésére a kollektív munkavállalói szervezkedés eszközéhez nyúltak és felvették a kapcsolatot a médiamunkások (újságírók, kiadói dolgozók, önfogalkoztatók, technikai személyzet) érdekeit felvállaló országos érdekvédelmi szervezet, a Sajtószakszervezet ügyvezető elnökével.

A többszöri írásbeli tájékozódást majd személyes konzultációt követően a dolgozók közül többen a belépési nyilatkozatot kitöltve, a Sajtószakszervezet Alapszabályát elfogadva, minden előírásnak megfelelően a szervezet tagjainak sorába léptek. Ezek a tagok – miközben aktív tagtoborzást is folytattak, írásban is leszögezve céljaikat és törekvéseiket – 2024. december 10-én a Sajtószakszervezet Alapszabályának és az erre vonatkozó formai és tartalmi követelményeknek megfelelően megalakították a Sajtószakszervezet Hír TV Alapszervezetét, amelynek azóta több, a gyártás és a tartalomelőállítás területén dolgozó munkavállaló is tagja lett, megközelítve az alkalmazotti létszám tíz százalékát, amelyet a köznyelvben reprezentativitásnak minősítünk. A taggyűlésen alapszabályszerűen titkárt és titkárhelyettes választottak. A munkáltatót az érintett dolgozók értesítették a szakszervezet megalakulásának tényéről és a tisztségviselők személyéről, továbbá egy emberről köztudott volt, hogy a tagtoborzásban ő volt a legaktívabb, de ő nem kapott formális mandátumot. A bejelentés nyomán még szóbeli egyeztetésre is sor került Lányi Tamás műszaki igazgatóval, mindjárt másnap, pusztán arról, hogy a szakszervezet bérezési, munkaidő-gazdálkodási és más praktikus kérdéseket kívánna felvetni, illetve érdemi tájékoztatást kér.

Jobb körülményeket szerettek volna elérni – a televízió vezetése viszont kirúgta őket

A megalakult alapszervezet tagjai és annak vezetői – tudatában annak, hogy egy politikailag nem semleges médiacég alkalmazottai, hiszen e tény tudatában vállalták a munkát – mind az alapító nyilatkozatukban, mind a menedzsment irányában tett kommunikációjukban hangsúlyozták, hogy lépésüknek semmilyen politikai tartalma nincs. Ők az évek óta elmaradt bérkarbantartás, bérrendezés, a szakmán belüli lemaradás, a túlmunka nyilvántartásának és honorálásának és más praktikus kérdéseknek a kollektív, a dolgozók mindegyikét érintő kérdésekben szeretnének tájékozódni, konzultációt folytatni azzal a céllal, hogy kölcsönösen kielégítő megoldást találjanak.

A Sajtószakszervezet szerint a HírTV menedzsmentje, ahelyett, hogy eleget tett volna a keletkezett tájékoztatási és egyeztetési kötelezettségének, leült volna az alapszervezet, sőt, akár az országos szakszervezet illetékeseivel egy tisztázó tárgyalásra, erőt demonstrálva, érdemi tájékoztatás nélkül, a működés biztonságát is kockáztatva – a nyilvánvalóan mondvacsinált kiszervezésre hivatkozva – megszüntette a szakszervezeti vezetők és az azonosítható aktivisták munkaviszonyát, példát statuálva, fenyegetve ezáltal a jogukkal élő, még a cégnél maradt szakszervezeti tagokat. Sőt, egy a történteket a Facebookon nyilvánosságra hozó, addig semmiképpen érintett – őt, egy, a közösségi médiában az elbocsátott munkatársak mellett kiálló, addig semmiképpen érintett munkatársat is sebtében, vélhetően megtorlásként, szintén elbocsátottak.

A Sajtószakszervezet – és a konföderáció, amelynek teljes jogú tagja, vagyis a Magyar Szakszervezeti Szövetség – a jogi lépéseket megelőzően tisztázó tárgyalásra szólította fel a Hír TV vezetését. A megkeresésre adott válaszban a munkáltató elzárkózott az egyeztetés elől
Mindezek alapján a Sajtószakszervezet – a megindított jogi eljárástól függetlenül – kérni fogja minden vele szövetséges vagy legalább az érveit megértő érdekvédelmi, érdekképviseleti és poltikai erő, szervezet szolidaritását, ezt kifejező tevékeny és hatásos fellépését.

A Sajtószakszervezet a Media1-nek küldött közleményében mint a Nemzetközi és Európai Újságíró (szakszervezeti) Szövetség (IFJ és EFJ) teljes jogú tagja felszólítja a testvérszervezeteket a szolidaritás kifejezésére és képviseletére, beleértve a magyar média- és munkaügyi viszonyok bemutatását, annak megjelenítését, hogy a hatalmat látszólag kiszolgáló médiamenedzsment hogyan bánik még az amúgy elkötelezett, jóhiszemű, de egzisztenciájában kiszolgáltatott vagy nehéz helyzetbe került híveivel is.

Nemrég M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet elnöke volt a Media1 podcast- és rádióműsorának vendége, akivel a magyar médiában uralkodó viszonyokról beszélgettünk – a teljes beszélgetést itt érhetik el.

A Media1 keresi az ügyben a HírTV-t is. Ha reagálnak, arról beszámolunk.

Siralmas állapotok a sajtóban: mit mond a Sajtószakszervezet elnöke?

Bekeményít a HírTV? A becsületsértésért elítélt Szikszai Péter lesz az új főszerkesztő

Óriási veszteséggel zárt a HírTV

Korábbi botrányai ellenére Bende Balázs karrierje újra felfelé ível

Az ATV élő adása miatt bukott le a HírTV mágiája

Vége az RTL műsorait gyártó emberek lázadásának, elmúlt a The Voice körüli adásveszély

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: A HírTV székháza az Angol utcában Budapesten. Fotó: Media1 / Ladányi András

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások