Bige László a Partizán vendégeként

Jogerősen pert nyert a Forbes Bige László műtrágyakirály ellen

A magazin győzelmével ért véget hosszú pereskedés után a Forbes 2021-es gazdag magyarokat tartalmazó listája körül kibontakozott jogvita.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

Jogerősen is megnyerte a Forbes a perét Bige László ellen. A lapnak még a 2021-es 50 leggazdagabb magyar listával kapcsolatban volt jogi vitája az ország egyik leggazdagabb emberével – közölte a lap hétfőn.

Az ügy az első- és másodfok után eljutott a Kúriáig is, mely azt a döntést hozta, hogy az eljárást meg kell ismételni. A megismételt eljárás 2023-ban indult. Az elsőfokú bíróság Bige Lászlónak adott igazat, ezt az ítéletet változtatta meg jogerősen a másodfokú bíróság. Az ügyben a Forbes kiadóját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédjei, Hüttl Tivadar és Pető Márk képviselte.

Bige László a módszertan pontosságát, a számításba bevont cégek körét, a számítás alapjául szolgáló üzleti év adatainak „frissességét”, mindezekből következően a végső becslés pontosságát, illetve a személyes adatainak használatát is problémásnak tartotta.

A per főleg arról szólt, megsértette-e a Forbes a milliárdos személyes adatainak védelméhez fűződő jogát, itt jutott arra a másodfokú bíróság, hogy nem.

Az indoklás szerint Forbes újságírói tevékenységét oltalmazó sajtószabadság és véleménynyilvánítás alapjogai erőteljesebben érvényesülnek, mint Bige László személyes adatainak védelméhez fűződő önrendelkezési joga.

A bíróság az ítélet indoklásában azt írja, nem merült fel olyan összehasonlító adat vagy bizonyíték, ami alapján arra lehetne következtetni, hogy a Forbes nyilvános forráson alapuló adatfeldolgozása téves alapokon nyugszik, illetve módszertana nem elfogadható. „Arra sem merült fel meggyőző adat, hogy az alperes a listán szereplő más személyek esetében is az alkalmazott módszertantól eltérő, a felperesre kedvezőtlenebb metódust alkalmazott volna.”

„A bíróság szerint az objektív alapokra helyezett értékelésünk a számunkra elérhető adatokon alapult, és a 2020-ban leadott beszámolók 2019-es adatainak alkalmazására megfelelő indokot szolgáltattunk azzal, hogy az egységes értékelés csak ez alapján volt lehetséges. A bíróság azt is megállapította, hogy az ilyen módon szerkesztett tartalom közérdeklődésre tart számot, mert a magyar gazdaság szempontjából kiemelkedően fontos tevékenységet végző Bige László gazdasági cselekvéseire enged rálátást. Fontos érdek, hogy az olvasóközönség tudomást szerezzen a felperes gazdasági teljesítményéről, az azt befolyásoló körülményekről, mert személye jelentős befolyásoló erőt képvisel egymaga, de a listán szereplő más személyekkel együtt közösen is” – írja a hosszú pereskedést végül megnyerő újság.

A bíróság szerint nem volt megállapítható, hogy a megjelenés Bige Lászlóra nézve kézzelfogható hátrányos következményekkel járt volna.

Az indoklásban a másodfokú bíróság azt is hangsúlyozta, hogy csak másodlagos jelentőséget tulajdonít a szereplők sorrendbe helyezésének.

„Az ne legyen már, hogy lehet egy országnak műtrágyát, energiaitalt vagy bármit eladni olyan mennyiségben, hogy a legsikeresebb és leggazdagabb vállalkozók közé kerülsz, de közben a nevedet sem írhatja le az újság”

kommentálta az ítéletet  LinkedInen Galambos Márton, a Forbes főszerkesztője.

A világ legfiatalabb milliárdosa vette meg a Forbest

Az utolsó pillanatban kihúzatta magát Balásy Gyula, a kék kormányplakátos médiavállalkozó a legbefolyásosabb médiavezetők toplistájáról

Pécsi szoftvercéget vett a Forbes magazin kiadója

Betiltották a magyar Forbes magazin aktuális lapszámát

Elvesztette az Index főszerkesztője az év egyik legszürreálisabb perét első fokon

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
borító: Bige László a Partizán vendégeként

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások