fbpx
Toroczkai László sajtójájékoztatója

Ítéletet hozott Toroczkai László Instagram-profiljának és a Facebook-oldalának letiltásával kapcsolatban a Szegedi Ítélőtábla

Vissza kell állítania a Metának Toroczkai Lászó Instagramját, a Mi Hazánk elnökének Facebook-oldala ugyanakkor továbbra is tiltásban marad az ítélet szerint, a politikus ugyanis utóbbi felületen megsértette a közösségi alapelveket. A politikus nem kap sérelemdíjat, hanem neki kell fizetnie a perköltség egy részét.

Ítéletet hozott a Szegedi Ítélőtábla a Facebook és az Instagram platformokat működtető Meta Inc. ellen. Az ítélet értelmében vissza kell állítani Toroczkai Lászó Instagramja-profilját – ismertette sajtótájékoztatóján Toroczkai László.

Mint azt a Mi Hazánk elnöke ismertette, az Ítélőtábla egy 2019 óta húzódó ügy végére tett jogerősen pontot azzal, hogy a céget az Instagram-profiljának visszaállítására kötelezi, amit 15 napon belül meg kell tenniük.

A szélsőjobboldali párt elnökének öröme ugyanakkor nem lehet teljes, hiszen a Facebook-oldalát nem kell visszaállítani, mivel a bíróság megállapítása szerint azon Toroczkai megsértette a közösségi alapelveket. A pártvezető nem kap sérelemdíjat, hanem a jelentős összegű perköltség egy részét (tekintettel arra, hogy keresetét csak részben találta a bíróság megalapozottnak) neki kell megfizetnie.

Toroczkai hozzátette, hogy további jogi lépéseket is tervez, amint kézhez kapja a közösségi médiás céggel szemben született jogerős ítéletet. A pártelnök az ítéletet felemásként értékelte.

A politikus ugyanezt a pert elsőfokon még elvesztette áprilisban, akkor százmillió forintot is követelt a cégtől.

Egy videóban beismerte Szalai Szilárd, a PestiSrácok egyik műsorvezetője, hogy nem is lehettek volna a YouTube-on – Jeszenszky Zsolt a hétvégén még a Holokauszttal vont párhuzamot a nemrég történt letiltás miatt

Tiltás alá került Szakács Árpád kormánypárti főszerkesztő cikke az egyik fideszes nagykutya „durva liberális vircsaftjáról”

A Parászka Boróka újságíró felakasztásáról beszélő politikus továbbra is a Mi Hazánk védelmét élvezi, de már nem a párt nemzetpolitikai kabinetjének vezetője

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

borító: Mi Hazánk / YouTube
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások