fbpx
A Mediaworks székházának homlokzata és Kálmán Erika vezérigazgató portréja.

Megbírságolták a kormánypárti médiagólem vezérigazgatóját

200-200 ezer forintos pénzbírságot szabott ki a bíróság az Origo kiadójára, a Mediaworks Hungary Zrt.-re, valamint annak vezérigazgatójára, Kálmán Erikára – írja a Momentum a Media1-hez eljuttatott sajtóközleményében.

A bírság oka, hogy az Origo nem volt hajlandó olyan módon közölni a Donáth Anna lejáratása utáni bocsánatkérést, ahogy arra a bíróság kötelezte őket.

A korábbi ítéleti rendelkezés szerint az origo.hu kezdőoldalán reggel 8 és 10 óra közötti hírfolyamban, a címoldali cikkek betűtípusával és betűméretével megegyező betűvel kellett volna közzétenni a bocsánatkérést. Az Origo ezt nem teljesítette, emiatt Donáth Anna és ügyvédje újra bírósághoz fordult. A végzés szerint a kormánypárti médiagólemhez, a KESMA-hoz tartozó Mediaworks

„nemcsak, hogy nem teljesítette maradéktalanul a kötelezettséget, de rosszhiszeműen is jár el.”

A bírósági végzés rámutat, hogy az Origo a bocsánatkérés végrehajtásának bizonyítékaként egy 25 százalékos kicsinyítésű címlapfotót küldött.

Nem látszott, aminek látszódnia kellett volna

A végzés úgy fogalmaz:

„A csatolt képernyőképeket első alkalommal olyan rossz minőségben csatolta a kötelezett, hogy azok olvashatatlanok voltak. Második alkalommal a csatolt képernyőképek felbontása már megfelelő volt. Ezekből azonban kiderül, hogy a kötelezett oly módon tette közzé az origo.hu oldalon a »Bocsánatkérés Donáth Annától« szöveget, hogy az a címlapon legörgetés nélkül valójában nem jelenik meg. Ahhoz, hogy legörgetés nélkül a képernyő legalján megjelenjen a szöveg, a kötelezett az origo.hu címlapjának méretét negyedére csökkentette a böngészőben, aminek következtében valamennyi szöveg olvashatatlanul kicsi. A jogi képviselőnek percekbe telt, mire a képbe belenagyítva egyáltalán megtalálta a teljesítésként elfogadni kért szöveget, holott az átlagolvasóval ellentétben a jogi képviselő kifejezetten ezt a közzétételt kereste. Egyrészt ez az eljárás rosszhiszemű, mert az átlagolvasó természetesen nem 25%-os méretre lekicsinyítve olvassa a hírportálok, így az origo.hu címlapját sem, hanem normál, manipulálás-mentes, azaz 100%-os méretben. A végrehajtást kérő csatolta a beadvány benyújtásának napján készített képernyőképeket annak szemléltetésére, hogy milyen mértékben tér el az adós által csatolt képhez hasonló megjelenés attól, ahogyan az origo.hu normál méretben megjelenik.”

Donáth Anna a végzés kapcsán elmondta:

„Kíváncsi vagyok, hogy az Origóban meddig próbálnak úgy tenni, mintha a törvények felett állnának. Jelzem nekik: a bíróság többször is kiszabhat 500 ezer forintig terjedő pénzbírságot mind a kiadóval, mind a vezetőjével szemben, mindaddig, amíg kötelezettségüknek eleget nem tesznek. Mert ez a lényeg, és ezért nem engedem el ezeket az ügyeket. Nem rólam szólnak, hanem arról, hogy senki nem állhat a törvények felett Magyarországon. És amíg még az igazságszolgáltatást nem foglalja el teljesen az állampárt, addig minden ilyen esetben a bíróságon fogok megküzdeni az igazságért.”

A végzés ellen 15 napon belül fellebbezhetnek.

A teljes dokumentum elolvasható az alábbi linken.

Mediaworks-Kálmán Erika végzés by Media1 on Scribd

Varga Judit „mindent megtesz”, hogy a TV2 végrehajtsa a Juhász Péter által megnyert per ítéletét

Többszázezres bírságot kapott magánszemélyként Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője szabotázs miatt

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: A Mediaworks székházának homlokzata és Kálmán Erika vezérigazgató portréja. Fotó: Media1-montázs.
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások