fbpx
Meleg pár kézenfogva.

Az Európai Parlament is csatlakozik a homoszexualitással kapcsolatos médiatartalmakat korlátozó magyar „propagandatörvény” elleni bírósági keresethez

Az Európai Parlamenten kívül eddig már öt tagállam is jelezte, hogy beavatkozik a gyermekvédelminek nevezett melegellenes rendelkezések miatt az Európai Bizottság által indított perben az EU Bíróságán, és egyes várakozások szerint további tagállamok csatlakozása is várható még.

Az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága keddi ülésén úgy döntött, hogy a képviselő-testület részt vesz az Európai Bizottság (EB) oldalán a melegek jogait sértő törvényi rendelkezések miatt Magyarország ellen indított perben – írja a Népszava.

Ezzel immár hatra emelkedhet a kormány lépései ellen fellépő közreműködők száma az eljárásban, amelyben az EU Bírósága várhatóan csak a jövő évben hoz ítéletet. A tagállamok közül eddig Belgium, Hollandia, Írország, Luxemburg és Portugália jelezte, hogy az EB pozícióit kívánja erősíteni a perben. Megfigyelők azonban további résztvevőkre számítanak és nem zárják ki, hogy a március végi határidőig Franciaország és Németország is bejelenti a közreműködését.

A szakbizottság döntését követően az EP jogi szolgálata elkészíti a dokumentumokat, amelyeket azután benyújt a bíróságnak.

Ha Roberta Metsola EP-elnök kifogásokat emel, az megakaszthatja a folyamatot, de a Népszava parlamenti forrásai közül ezt senki nem tartja valószínűnek.

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában február 13-án jelent meg annak a keresetnek az összefoglalója, amelyben az Európai Bizottság arra kéri az EU Bíróságát, hogy állapítsa meg: Magyarország megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségeit, amikor elfogadta a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről és a gyermekek védelméről szóló törvénymódosítás

A felperesek szerint jogellenesen korlátozta a magyar Országgyűlés a homoszexualitás megjelenítését a magyar médiában

Mint azzal a Media1 is több cikkben foglalkozott, a magyar jogszabály egyebek mellett megtiltja, hogy 18 éven aluliak számára homoszexualitást, nemváltást vagy „öncélú szexualitást” jelenítsenek meg, illetve korlátozhat vagy kizárhat egyes civil szervezeteket a szexuális felvilágosításból és más iskolai programokból.

Az ellenzék és a jogvédők szerint a jogszabály tudatosan összemossa a pedofíliát a homoszexualitással.

Hadja Lahbib belga külügyminiszter már a közzététel napján bejelentette, hogy országa beavatkozik a perbe az EB oldalán „az LMBTIQ+ jogok védelmében Magyarországon”.

Időközben a két másik két Benelux ország is jelezte, hogy támogatni fogja a bizottsági álláspontot a bírósági eljárásban, majd csatlakozott hozzájuk Írország és Portugália.

Kötelezettszegési eljárás előzte meg a pereskedést

Az Európai Bizottság 2021-ben indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetést alkalmazó nemzeti jogszabályok miatt. Megítélése szerint a törvényi változtatások sértenek bizonyos belső piaci szabályokat, a polgárok alapvető jogait és az EU alapértékeit. Miután a magyarországi hatóságok nem voltak hajlandók megszüntetni a jogsértést, a brüsszeli testület tavaly úgy döntött, hogy az ügyet az uniós bíróság elé utalja.

Néhány nappal a kötelezettségszegési eljárás megindítása után 18 uniós tagállam közös nyilatkozatot adott ki, elítélve a gyermekvédelem álcája alatt elfogadott, az LMBTIQ+ embereket diszkrimináló jogszabályi változtatásokat.

Sorra visszadobják a külföldi társhatóságok a magyar Médiatanács próbálkozásait, amikor a propagandatörvény alapján kér segítséget médiaszolgáltatók ellen

Most akkor mikor kell 18-as karikát tenni a homoszexualitást tartalmazó tartalmakra? Elkészült a médiahatóság ajánlása

A besült népszavazás miatt a homofób propagandatörvény visszavonását követeli az Amnesty International és a Háttér Társaság

„A problémák széles skáláját látjuk Magyarországon“ – Vera Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét kérdezte a Media1

Továbbra is hallgat a közmédia a nemváltó műtétekről szervezett kormányzati népszavazás érvénytelenségéről

 

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: Meleg pár kézenfogva. Fotó: stock /Depositphotos.
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások