Kiemelt kép: Az RTL Klubon futó társadalmi célú, a kormányzat által fizetett reklám egyik jellemző pillanata 2019. január 18-án este. Fotó: Media1.hu/olvasónktól

Megkérdeztük az RTL-t, az ATV-t és a Népszavát, tényleg az állami költések tették-e sikeressé az évüket, ahogy Rogán Antal állította

Az állami reklámköltésekért is felelős Rogán Antal miniszter egy minapi parlamenti bizottsági meghallgatáson arról beszélt, hogy kormányzati költések nélkül a Népszava, az RTL és az ATV is nehezen zárta volna sikeresen az évet. Ennek valóságtartalmáról kérdeztük az érintett médiumokat.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Mint arról a 444 beszámolt, Rogán Antal (az ő minisztériumához tartozik egyebek mellett a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, mely az állami reklámköltésekért felel) megjelent az Igazságügyi Bizottság keddi ülésén, ahol az alkalmat megragadva többen is kérdezték, miért kellett 11,5 milliárdot elkölteni a Nemzeti Konzultációra, illetve szóba került, hogy a koronavírus-válság alatt csak augusztusban 7 milliárd forintot csoportosítottak át a Gazdaságvédelmi Alapból propagandára. Rogán azt mondta, ez megéri.

Rogán Antal a HírTV Bayer show című műsorában, Bayer Zsolt vendégeként
Rogán Antal a HírTV Bayer show című műsorában, Bayer Zsolt vendégeként korábban

 

„Lehet azt mondani, hogy egyébként a kormányzati kommunikációs tevékenység járványidőszakban felesleges, de szerintem Győrfi Pál videóiból és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységből is sok magyar embernek sikerült megtanulnia, hogy egyébként mit kell tenni a válság idején. Én azt gondolom, hogy bizonyos értelemben ez fontos volt” – mondta a miniszter, aki előzőleg arról is beszélt, hogy  az állami költések itthon hasznosulnak, itthoni munkavállalókat segítenek vele.

Rogán hozzátette, hogy

„jónéhány olyan baloldali médium van, a Népszavát is beleértve, de akár az RTL Klubig vagy az ATV-ig bezárólag, amely ha ebben az időszakban nem részesült volna a kormányzati kommunikációs költésekből, akkor nehezebben tudta volna sikeresen zárni ezt az évet.”

A Media1 ez utóbbi állítás igazságtartalmáról kérdezte az érintett három médiumot. Azt kérdeztük, valóban a kormányzati költések tették-e lehetővé, hogy sikeres legyen az RTL, az ATV és a Népszava pénzügyi éve.

Mindhárom helyről meglehetősen diplomatikus válasz érkezett.

Az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatóságától például ennyi:

„Magyarország legnézettebb televíziós családjaként természetesnek tartjuk, hogy a kormány, sok más hirdetőhöz hasonlóan, az RTL Magyarország képernyőin is tájékoztatja a közvéleményt.”

RTL Magyarország, RTL Klub
Az RTL Magyarország székházának bejárata. Fotó: Szalay Dániel / Media1

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója ezt írta:

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy idén kimagasló nézettséget értünk el az ATV csoport műsoraival, és a felmérések alapján a nézőink egyértelműen hiteles forrásnak tartanak minket.  Annak is örülünk, hogy ebben a sok szempontból nehéz évben a hirdetőink jelentős része is kitartott mellettünk.”

Az ATV székháza Budapesten
Az ATV székháza Budapesten

Nagy György, a Népszava főszerkesztője a következő választ küldte el részünkre:

„Abban, hogy a mindenkori kormány az ország piacvezető politikai napilapjában hirdetés formájában próbálja célba juttatni üzeneteit, nincs semmi kivetnivaló – az olvasó ezt helyén tudja kezelni. Aki olvassa a Népszavát, láthatja, hogy a szerkesztőségi tartalmat értékalapú, kemény kormánykritika jellemzi. Amennyiben a kormányzat úgy gondolja, hogy mégis ebben a környezetben szeretné megjeleníteni hirdetéseit, az az ő döntése.”

Népszava
Népszava. Fotó: Ladányi András / Media1

További hírek és cikkek találhatók a Media1-en! RSS-csatornánk itt található, hírlevelünkre itt lehet feliratkozni, a Facebook-oldalunkra pedig itt.

Borító: Az RTL Klubon futó társadalmi célú, a kormányzat által fizetett reklám egyik jellemző pillanata 2019. január 18-án este. Fotó: Media1.hu/olvasónktól (archív)
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!