Klubrádió hirdetés

A Klubrádió jogorvoslatát ki sem várva az NMHH máris közzétette a 92,9 MHz frekvenciatervét

Miközben a Klubrádió számára még a fellebbezési határidő sem járt le a rádiót nehéz helyzetbe hozó szeptember 11-i médiatanácsi döntés ügyében, és a rádió pereskedni készül, a médiahatóság a minap máris lépett a rádió által használt 92,9 MHz ügyében és közzétette a frekvenciára vonatkozó tervét. A hatóság emellett, hogy bebizonyítsa, nem a Klubrádió ellen szól a döntése, közzétett egy listát azokról a rádiókról, akiknek az elmúlt években nem biztosított hosszabbítási lehetőséget, és akik közül egyébként több azóta a döntés következtében kényszerűen befejezte működését.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Az NMHH vasárnap bejelentette, hogy elérhetővé tette az NMHH Hivatala a Budapest 92,9 MHz rádiós médiaszolgáltatási lehetőség frekvenciatervét a hatóság honlapján.

(A 92,9 MHz-es frekvenciaterv közzététele annak ellenére történt meg, hogy Stock Richárd, a Klubrádió Zrt. vezérigazgatója nemrég közölte, hogy mivel a médiahatóság csak  ürügyet keresett az elnémításukra, fellebbezni kívánnak a médiahatóság azon döntése ellen, hogy nem hosszabbítja meg a rádió jogosultságát. Úgy tűnik azonban az NMHH-nál annyira biztosak magukban, hogy ki sem várták a frekvenciaterv elkészíttetésével és publikálásával a bíróság majdani ítéletét, sőt még a per megindítását sem.)

A törvény nevében

Azt írják, azért pályáztatják meg a Klubrádió által használt frekvenciát annak ellenére, hogy a médiaszolgáltató tovább szerette volna használni azt, mert

a médiatörvény egyértelműen fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy ha egy médiaszolgáltató a működése alatt „ismételt” jogsértést követ el, az kizárja, hogy a Médiatanács pályázat nélkül meghosszabbítsa a jogosultságát.

Nem volt rendben az adatszolgáltatás

A hatóság közölte, hogy a Klubrádió az adatszolgáltatásra vonatkozó szabályokat kapcsán vétetett, amikor 365 napon belül kétszer is megsértette ugyanazt a jogszabályi előírást.  Hangsúlyozzák, hogy az közömbös, hogy a jogsértés enyhe vagy súlyosabb volt-e, az a lényeg, hogy azonos jogsértést állapított meg a testület kétszer. (A rádiónak azért van adatszolgáltatási kötelezettsége, hogy a hatóság ellenőrizhesse például a médiaszolgáltató által játszott magyar és külföldi zenék arányát.)

A hatóság szerint nem elvették a Klubrádió frekvenciáját, csak nem hosszabbítják meg a jogosultságot

Az NMHH azt írja, hogy nem vette el a frekvenciát a Klubrádiótól (elvégre a frekvenciának a médiaszolgáltatók nem válnak tulajdonosaivá, csupán szerződés alapján kapnak jogosultságot azok használatára), és a médiatörvény értelmében egy pályázattal hét évig lehet használni a frekvenciát, illetve a tavaly megváltoztatott szabályozás alapján 10 évig, és bár igaz ugyan, hogy a rádiók kérhetik ennek meghosszabbítását további öt évre (illetve a tavalyi új médiatörvény alapján hét évre), de ez csak akkor érvényes, ha a Klubrádió betartotta volna a jogszabályokat a hét éves működése alatt.

A hatóság szerint „egy kedvezményről” lett volna szó, hogy tovább használhatja a rádió a 92,9 MHz-et, de a rádiót nem zárják ki, hogy pályázzon újra a frekvenciájáért, vagy akár egy másik frekvenciapályázaton.

Arató András, a Klubrádió elnöke
Arató András, a Klubrádió elnöke

Az NMHH közölte, hogy a Médiatanács szándéka az, hogy a 92,9 MHz-es frekvencián folyamatosan közösségi rádió üzemelhessen, és ennek a célnak megfelelően tette közzé az NMHH Hivatala honlapján a Budapest 92,9 MHz rádiós médiaszolgáltatási lehetőség frekvenciatervét. (A közösségi rádiós frekvenciák birtokosai ingyen használhatják az adott frekvenciát.)

Nem először kerül jogvitába a Klubrádió az NMHH-val

A Klubrádió egyébként évekkel korábban jogerősen pert nyert a hatóság ellen az NMHH akkori szabálytalanul lebonyolított közösségi rádiós pályázat kapcsán. A Klub végül csak az ítélet alapján tudta megkezdeni műsorszolgáltatását 2014-ben (a Médiatanács által akkor elkövetett jogsértés következtében több év késéssel) a 92,9 MHz közösségi frekvencián.

Az NMHH ennek kapcsán most felidézte, hogy az NMHH Médiatanács által elkövetett korábbi jogsértés miatt 103 millió forint médiaszolgáltatási díjat visszafizetett a Klubrádiónak. A Klubrádió szerint azonban a médiahatóság jóval nagyobb, milliárdos nagyságrendű kárt okozott számára, ezért is áll jelenleg is perben az NMHH-val, az elmaradt hasznát is követelve.

13 milliós segítség

Az NMHH közölte, nem igaz, hogy el akarja hallgattatni a Klubrádiót. Ennek bizonyítékaként megemlítette, hogy a testület 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban és 2018-ban összesen 12,8 millió forintot nyújtott a rádiónak tartalomszolgáltatásra és műszaki fejlesztésekre. (Az NMHH rendszeresen hirdet támogatási programokat, évente több száz millió forintot osztanak szét különféle médiaszolgáltatók között.)

A Class FM-től a Music FM-en át a Civil Rádióig sokak jogosultságát vette már el a hatóság

Az NMHH közölte, hogy a jogszabályok betartása minden médiaszolgáltatóra nézve kötelező, ez alól a Klubrádió sem kivétel. Ennek bizonyítására az NMHH kitért rá, hogy nem először dönt úgy, hogy nem hosszabbítja meg valamelyik rádió médiaszolgáltatási jogosultságát.

Egy táblázatba szedve sorolta a példákat a hatóság: például azt, hogy nem hosszabbította meg a grémium az Advenio Zrt. által működtetett Class FM, az FM4 Rádió Kft. által működtetett Veszprém 95,1 MHz-en a Mária Rádió, a Life Essence Kft. által működtetett Tihany 105,7 MHz-en a Rádió 1 jogosultságát, továbbá a Music FM-et működtető Prodo Voice Studio Zrt. jogosultságát, a Sláger FM 103,9 MHz-es jogosultságát (a rádió egy másik rádió, a Rock FM felvásárlásával, másik frekvencián tudott végül továbbműködni), a Civil Rádiót működtető alapítvány jogosultságát az FM 98,0 MHz-re, az Európa Rádió egyik jogosultságát, a Fehérvár Médiacentrum Kft. jogosultságát, a Rádió Hello Kft. által működtetett hevesi Rádió 1 jogosultságát,  az Európa Rádió miskolci és mezőkövesdi jogosultságát. Ugyancsak így járt a Kultúr-Média Kft., amely a Szentes 106,1 MHz frekvenciát vesztette el így 2019-ben.

A felsorolt médiaszolgáltatóknak csak egy része tudott azóta visszatérni az éterbe, másik részük, például az egykoron szebb napokat látott Class FM és a Music FM megszűnt, míg a Civil Rádió az internetre szorult, ahol jóval kisebb hallgatótáborhoz tudnak eljutni a műsorai. Az NMHH a Civil Rádió kapcsán most azt ígéri, hogy a Civil Rádió egykori frekvenciájára, a 98,0 MHz-re is hamarosan lehet majd pályázni. Arra nem térnek ki, hogy a Music FM kihasználatlanul álló értékes frekvenciájára mikor lehet újra pályázni.

Ezt egyébként az NMHH Médiatanács már tavaly is megígérte, még mielőtt elnémíttatta az FM-en a Civil Rádiót.

Az NMHH Médiatanács és a médiaszolgáltatók közötti frekvenciaháborúkról ide kattintva találhatják korábbi írásainkat.

További hírek találhatók a Media1-en!

Fotó: Ladányi András

 

Szóljon hozzá!