A 444 nyilvánosságra hozott egy videófelvételt, melyen Dull Szabolcs, az Index ma menesztett főszerkesztője arról beszélt elbocsátását követően a szerkesztőségben, hogy egy külső helyszínen jelentette be neki Bodolai László, az Indexet tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) és az Index.hu Zrt. elnöke, hogy nem kívánják vele tovább folytatni a közös munkát. A külső helyszínre az indoklás szerint azért hívták, hogy pénzügyi témákról egyeztessenek, de ott végül már a távozásáról esett szó.
Dull a felvételen azt állította volt kollégáinak, hogy Bodolaiék méltányos összeget kínáltak fel neki, hogy menjen el közös megegyezéssel, azaz szép csendben. Miután Dull Szabolcs ebbe nem volt hajlandó belemenni, az ügyvédje társasságában jelenlévő (egyébként szintén jogász) igazgatósági elnök a munkáltatói felmondást választva bocsátotta el a tavaly kinevezett főszerkesztőt. A szerkesztőség vezetője elmondta, hogy azzal az indokkal küldték el, hogy június 21-én veszélyt jelzőre kapcsolták korábban az Index függetlenségi barométerét, ami azóta is ebben a veszélyt jelző állásban van, majd olyan szolgálati közleményeket tett ki, amelyek az Index.hu elnöke szerint sértették a lap üzleti érdekeit.

Dull Szabolcs a 444 által publikált videóban állítja, hogy miután visszatért a szerkesztőségbe, a munkatársait Bodolai László addigra tájékoztatta az elbocsátásáról, a levelezőrendszerben pedig letiltották a hozzáférését.
A menesztett főszerkesztő a videó szerint megkérte az ex-kollégáit, hogy ne hozzanak elhamarkodott döntéseket, és az előző főszerkesztő, jelenleg vezető szerkesztő, Tóth-Szenesi Attilával (TSZA) beszéljenek, mielőtt döntést hoznak a jövőjükről. (Mint arról a Media1 beszámolt, több munkatárs a felmondását tervezi, valamint közleményben fejezték ki elégedetlenségüket a történtek miatt.)
A búcsúzó főszerkesztő Bodolai László védelmében azt mondta, szerinte nem az ő egyszemélyi döntése lehetett az elbocsátás. Dull azt tanácsolta a szerkesztőségnek, éljenek eszközeikkel, a nyilvánossággal, ne hallgassanak. A videóban szó esik arról is, hogy milyen öröm és megtiszteltetés volt számára a lapot irányítani tavalyi kinevezését követően.
Az Index Instagramra feltett fotója alapján mostanra Dull Szabolcs egy táskával a kezében elhagyta az Index a Budasquare épületében található szerkesztőségét.
View this post on InstagramA post shared by Index.hu (@index.hu) on
Az Index távozni kényszerülő főszerkesztője egy közleményt is kiadott, melyben többek között arról írt, hogy a vészjelző állítása nagyon is indokolt volt, és az elmúlt hetek arról győzték meg, hogy szükség van Magyarországon egy lopakodó erőktől mentes médiumra.
Dull Szabolcsot tavaly nevezték ki az Index főszerkesztőjének. Bodolai László néhány hete az Index.hu Zrt. igazgatóságából már visszahívta, mivel őt okolta amiatt, hogy a 24.hu számára üzleti belsőinformációk kerültek ki a cég igazgatósági üléséről. Dull azonban úgy véli, hogy az információk nyilvánosságra hozatala épp a lap védelme érdekében történt, hogy megakadályozzák az úgynevezett Gerényi-terv megvalósulását, ami az egyes rovatok önálló cégekbe történő kiszervezésével, a lap feldarabolásával járt volna. Bodolai azonban azt mondta, ezt a tervet nem akarták megvalósítani, és nincs veszélyben az Index függetlensége.
Frissítés 18:24
Bodolai szerint nem így történt, ahogy Dull emlékszik
Bodolai László visszautasítja, hogy megzsarolta az Index elbocsátott főszerkesztőjét. Bodolai máshogyan emlékszik a felmondás körülményeire.
További hírek találhatók a Media1-en! Érdemes követni az RSS csatornánkat és a Facebook-oldalunkat is.