Közleményt tett ki pár perccel ezelőtt az Index, melyben azt írják, elfogadhatatlan az Index főszerkesztőjének kirúgása.
A közlemény felidézte, hogy Bodolai László, az Indexet kiadó Index.hu Zrt. vezérigazgatója szerdán megszüntette Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyát, majd a szerkesztőség közölte:
„évek óta hangoztatjuk, hogy két dolgot tartunk az Index független működése feltételének: hogy se az Indexen megjelenő tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe, szerkezetébe ne történjen külső beavatkozás. Dull Szabolcs kirúgásával ez utóbbi feltétel sérült.”
Az Index megemlítette, hogy Bodolai arra hivatkozik, hogy a főszerkesztő kiszivárogtatott egy döntés-előkészítő anyagot, és az utóbbi napokban (Dullnak) nem volt módja kontrollálni vagy megállítani a belső folyamatokat. Az Index stábja szerint azonban amiről Bodolai beszél – az Indamedia által felkért tanácsadóknak az Index átalakításáról szóló koncepciójának kiszivárgása, majd ennek következtében az Index függetlenség-barométerének átállítása – egy hónapja történt, és azóta a szerkesztőség következetesen kiállt a főszerkesztő mellett.
„Az egyetlen dolog, amit Dull Szabolcs nem tudott kontrollálni, az a megszorításokkal fenyegető zsarolási folyamat volt, mellyel Bodolai László a mutató visszaállítását próbálta kikényszeríteni” – írja az Index szerkesztősége.
Az Index szerkesztősége úgy véli:
„Dullt valójában azért kellett meneszteni, mert világossá tette, hogy nem enged a zsarolásnak. A menesztése egyértelmű beavatkozás a szerkesztőség összetételébe, és nem tudjuk másnak tekinteni, mint nyílt nyomásgyakorlási kísérletnek, ami a független szerkesztőségi munka ellehetetlenülését fogja eredményezni.”
Az aláírók névsora (az eredeti névsor bővült!)
- Ajpek Orsi
- Aradi László
- Arnótszky Janka
- Ághassi Attila
- Bakró-Nagy Ferenc
- Barakonyi Szabolcs
- Biró Marianna
- Bolcsó Dániel
- Bozzay Balázs
- Bozsó Ágnes
- Bóna Samu
- Bődey János Gergely
- Brückner Gergely
- Csatári Flóra Dóra
- Cseke Balázs
- Cser Ildikó
- Csurgó Dénes
- Demeter Ági
- Dezső András
- Egyed Anna
- Előd Fruzsina
- Fábián Tamás
- Fehér János
- Fillér Máté
- Flachner Balázs
- Ficsór Zsolt
- Fodor Orsolya
- Földes András
- Földi Gábor
- Haász János
- Hanula Zsolt
- Hernádi Levente
- Hollik Ági
- Hudák Hajnal
- Huszti István
- Iván András
- Iván-Nagy Szilvia
- Janecskó Kata
- Jenei Miklós
- Joób Sándor
- Juhász Edina
- Kaszás Tamás
- Kárpáti Márton
- Klág Dávid
- Kolozsi Ádám
- Kolozsvári Tímea
- Koroknai Gergely
- Kovács Bálint
- Kovács Dávid
- Kovács Zoltán
- Körömi Csongor
- Lengyel-Szabó Péter
- Lovas Gergő
- Marczisovszky Márton
- Marjanovic Mira
- Martiskó Gábor
- Matalin Dóra
- Merényi Dániel
- Mészáros Tamás
- Miklósi Gábor
- Mizsur András
- Molnár Csaba
- Molnár Réka
- Munk Veronika
- Nagy Attila Károly
- Nagy Roland
- Nehéz-Posony Ferenc
- Német Tamás
- Németh Péter
- Nyilas Gergely
- Pál Tamás
- Pálúr Krisztina
- Pándi Balázs
- Pintér Luca
- Pintér Mónika
- Presinszky Judit
- Rácz Attila
- Rovó Attila
- Rostás Bianka
- Sajó Dávid
- Simor Dániel
- Somogyi Péter
- Stöckert Gábor
- Szabó Zoltán
- Szalai Bálint
- Szalma Baksi Ferenc
- Szémann Tamás
- Szilágyi Máté
- Szilli Tamás
- Tenczer Gábor
- Thüringer Barbara
- Tóth Balázs
- Tóth Gergely
- Tóth-Szenesi Attila
- Török Balázs
- Trencsényi Ádám
- Varga Attila
- Világi Máté
- Záborszky Ede
- Zsuppán András
Mint arról a Media1 már beszámolt, az Index stábjából többen a felmondásukat fontolgatják, és az sem kizárt, hogy akár tömegesen is beadják a felmondásukat.
További hírek találhatók a Media1-en.