Pesti Hírlap

20 százalékos tulajdonos lett a Pesti Hírlapban a Brit Media, újra kinyomtatják a lapot

A Köves Slomóhoz köthető Brit Media megjelenése mellett a másik most bejelentett változás, hogy májustól a világjárvány ellenére újra nyomtatásban is elérhető lesz a lap, azonban nem a korábbi rikkancsos terjesztésben, de továbbra is ingyenesen.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Az előzetes várakozásokkal ellentétben végül nem csütörtökön, hanem csak ma, pénteken délelőtt jelentették be hivatalosan, hogy a stabil működés fenntartása és a hosszú távú fejlesztési stratégia megvalósítása érdekében a Pesti Hírlap című napilap kiadója, a Global Post a Brit Mediával közösen működteti tovább a Pesti Hírlapot.

A Brit Media 20 százalékos tulajdonrészt szerzett a Pesti Hírlapot működtető Global Post vállalatban.

Milkovics: A koronavírus miatt be kellett vonni egy új befektetőt

A bejelentés szerint a tulajdonszerzés hátterében a Global Post koronavírus elleni védekezés érdekében hozott döntése áll, melynek értelmében a kiadó március 13-ától felfüggesztette a Pesti Hírlap utcai terjesztését. A mostani tájékoztatás szerint a világjárvány következtében kialakult gazdasági kihívások közös erővel történő legyőzése mellett a Global Post és a Brit Media hosszú távú célkitűzése, hogy szakmai és pénzügyi partnerként egy folyamatosan megújuló, hiteles tájékoztatást nyújtó lapot biztosítson olvasóinak, megőrizve a médium szellemiségét.

Milkovics Pál, a Pesti Hírlap tulajdonosa kezében tartja a lap 0. számát
Milkovics Pál, a Pesti Hírlap tulajdonosa kezében tartja a lap 0. számát tavaly. Fotó: archív

„A lapunkat Budapest utcáin terjesztő rikkancsaink és a kiadványon dolgozó munkatársaink egészségének megőrzése és védelme mindennél fontosabb számunkra. Ezzel összhangban döntöttünk a Pesti Hírlap utcai terjesztésének felfüggesztéséről, amely egyúttal bevételeink teljes megszűnését is jelentette. Mivel a bevételkiesés mellett online jelenlétünk erősítését önerőből nem tudtuk volna biztosítani, a további működés érdekében tárgyalásokat kezdeményeztünk a lehetséges partnerek felkutatására” – mondta Milkovics Pál, a Pesti Hírlap többségi tulajdonosa.

A tulajdonos hozzátette:

„Stratégiai célkitűzéseinkhez egyértelműen a Brit Media elképzelései álltak a legközelebb, akik ezentúl szakmai partnerként segítik a vállalat működését és támogatják a lap hosszú távú fejlesztését”.

A Brit Media akár további üzletrészt is vásárolna a Pesti Hírlap kiadójában

„A lappiacra 2020 januárjában visszatért Pesti Hírlap az egyik legrégebbi sajtópiaci márka. Kiadóként kötelességünknek érezzük, hogy a világjárvány hatására kialakult kihívásokkal teli helyzetben segítsük a médiapiac nehézségekkel küszködő szereplőit. Feladatunk továbbá, hogy a minőségi tartalmak nyújtásával ne csak az olvasóink objektív tájékoztatását biztosítsuk, hanem értéket is teremtsünk számukra. A Global Post megkeresésével most egy olyan nagy múltú, a főváros polgárainak hiteles tájékoztatást és minőségi tartalmat nyújtó lap működtetésében való közreműködésre kaptunk lehetőséget, amelyet örömmel üdvözlünk portfóliónkban. Bízunk benne, hogy a tulajdonszerzéssel hozzájárulhatunk az online és a jövőben visszatérő nyomtatott napilap színvonalának megtartásához és a jövőbeni tartalomfejlesztéshez. Amennyiben azt látjuk, hogy részvételünkkel a lap működéséhez és értékteremtő tevékenységéhez ténylegesen hozzá tudunk járulni, a további tulajdonszerzés lehetőségét is napirenden tartjuk”

– mondta Udvardi Gábor, a Brit Media Kft. ügyvezető igazgatója.

Mint arról szerdán, a várható piaci fejlemény kapcsán már beszámoltunk, a Brit Media Kft.-hez tartozik a 168 Óra című hetilap és a 168ora.hu internetes oldalt működtető Telegráf Kft. is.

Májustól újra kinyomtatják a Pesti Hírlapot

Fontos fejlemény, hogy bár április 17-étől digitális formában visszatért a lap, májusban az olvasók már ismét kezükbe vehetik a Pesti Hírlap nyomtatott változatát is. Az elmúlt hetekben a kiadó elkezdte felépíteni azt a terjesztési hálózatot, amely garantálja, hogy a jelenlegi helyzetben a legbiztonságosabban eljuttathassák a lapot az olvasóiknak, továbbra is ingyenesen.

A kézből kézbe történő rikkancsos terjesztés helyett a lap elérhető lesz azokban a kisebb-nagyobb boltokban, amelyek a válság alatt is kiszolgálják a lakosságot. Így biztonságosan tud eljutni a napilap azokhoz, is akik nem online tájékozódnak.

Pesti Hírlapot terjeszt egy rikkancs Budapesten
Pesti Hírlapot terjeszt egy rikkancs Budapesten idén januárban. A lap rikkancsos terjesztése március közepe óta szünetel. Fotó: Bielik István / Pesti Hírlap

A netet sem engedik el

Emellett az olvasók a pestihirlap.hu internetes oldalon továbbra is hozzájuthatnak a legfrissebb hírekhez, információkhoz, miközben a Pesti Hírlap digitális kiadása minden nap délután öt órától szintén elérhető.

A kiadvány elindította továbbá a közösségi médiában a Pesti Hírlap Élő című adását. A hétköznaponként este hétkor kezdődő adásokban művészekkel, színészekkel, énekesekkel, sportolókkal és közéleti személyiségekkel beszélgetnek a lapkészítők és a nézők aktuális témákról, vagy kikapcsolódnak az előadásokat élvezve.

„A válság, amellett, hogy jelentős kihívások elé állított minket, lehetőséget adott az innovációra és a fejlődésre. Munkatársainkkal azon dolgozunk, hogy ez a helyzet a legjobbat hozza ki belőlünk. Olvasóink minden felületen, ahol a munkánkkal találkoznak, továbbra is politikailag független, méltányos és kritikus tartalommal találkoznak majd”

– mondta el Trencséni Dávid, a Pesti Hírlap főszerkesztője.

Köves Slomó és a Brit Media

A Pesti Hírlap új, 20 százalékos tulajdonosa, a Brit Media Kft., mint arról korábban beszámoltunk, Köves Slomóhoz, a kormányzó Fidesszel jó kapcsolatokat ápoló Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) rabbijához köthető. A kft. korábban a Klubrádióban is tulajdonos volt, de végül 14 százaléknyi üzletrészét egy izraeli állampolgár szerezte meg.

A Brit Media Kft. érdekeltségébe tartozó Telegráf Kft (a 168 Óra kiadója) manapság meglehetősen rossz pénzügyi moráljáról ismert, néhány hete is végrehajtó hajtotta be a cég egyik ki nem fizetett tartozását, de a cégnél sorozatosak a végrehajtási eljárások.

A kalandosan induló Pesti Hírlap idén január végén vált rendszeressé, majd a koronavírus világjárványra hivatkozva március közepén állították le a közterületi, rikkancsos terjesztését.

A hvg.hu még szerdán arról írt, hogy Milkovics Pál, a Pesti Hírlap tulajdonosa Ungár Péter LMP-s politikussal, az Azonnali.hu oldal tulajdonosával (Schmidt Mária kormánybiztos fiával) is találkozott a Pesti Hírlap kapcsán. Milkovics azt nyilatkozta erről a hvg.hu-nak és a Media1-nek, hogy ténylegesen tárgyalásokra nem került sor tárgyalásokra. Ungár Péter a hvg.hu-nak ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy leültek egyeztetni.

„Anyagilag nehéz helyzetbe került a lap, ezért szerette volna, hogy befektetőként szálljak be, és úgy tűnt, hogy minden megoldásra nyitott” – válaszolta Ungár arra a kérdésre, hogy vajon Milkovics maga mellé, vagy maga helyett keresett tulajdonost, vagyis akár az is opcionális volt, hogy értékesíti a médiaterméket.

További hírek találhatók a Media1.hu-n!

Szóljon hozzá!

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Marjan Sarec szlovén kormányfő kezet fog a hivatalos tárgyalásuk után tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Karmelita kolostorban 2019. október 28-án.

Erősödnek Szlovéniában az Orbán Viktorhoz közeli, a TV2-t is tulajdonló nagyvállalkozóval kapcsolatos aggályok a Planet TV felvásárlása kapcsán, eközben csúszik az ügylet jóváhagyása

A legfrissebb hírek szerint a szlovén állami tulajdonban lévő Telekom Slovenije Felügyelőbizottságainak tagjai nem hagyták jóvá csütörtökön azt a döntést, amelynek alapján a TV2 tulajdonosa veheti meg a Planet TV-t. A szlovén sajtóban eközben erősödőben vannak azok a hangok, hogy mit is akarnak Orbán Viktor köreibe tartozó személyek a szlovén médiával, illetve beszámolnak arról is, hogy Magyarországon állami hirdetésekkel tömték ki a veszteséges TV2-t.

A Magyar Parlament

A tiltakozás ellenére elfogadták a kata szigorítását: rosszul járnak az újságírók, a weblaptulajdonosok, a fuvarosok, az ügyvédek és sokan mások

A pénteken elfogadott jogszabályi rendelkezés alapján jövőre, ha egy katás vállalkozás egy év alatt 3 millió forintnál magasabb összegű bevételre tesz szert ugyanazon üzleti partnerétől, akkor azt extrém mértékű, 40 százalékos büntetőadóval sújtják a kata fix összegén felül. Megszűnik továbbá a kettős katázás lehetősége és sor más, a vállalkozók szempontjából rendkívül előnytelen változás is jön, miközben kivételezni fognak az állam beszállítóival. A változások nagyon kedvezőtlenül érintik a média szektort is.

Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke

Az Index.hu Zrt. elnöke pontosítást kért a 444-től, és azt, hogy „ne működjön közre az Index szétverésében”

Bodolai László a 444-hez és a Media1-hez is eljuttatott jegyzőkönyvi részlettel igazolva látja, hogy szerinte nem igaz, amit tegnap a 444 írt az Index.hu Zrt. kapcsán. Az Index elnöke több kört is futott már a 444.hu-nál, először a szerzőnél, majd a főszerkesztőnél és a 444-et működtető Magyar Jeti Zrt. vezérigazgatónál is, hogy pontosítsák az írást, illetve ahogy Bodolai fogalmazott, „ne működjön közre az Index szétverésében”. Bodolai azonban állítja: nem kapott választ. Ezt a 444 munkatársa is megerősítette a Media1 érdeklődésére, de azt is elmondta, miért.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!