Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője és társelnöke szerdán bejelentette, hogy sajtó- és személyiségi jogi pert indít az Origo és – a politikus szóhasználata szerint – „a fideszes lakájmédia összes többi terméke ellen”, amiért a politikus szerint ezen médiumok hamisan azt állították róla, hogy nem támogatja, hogy a határon túli magyarok védőfelszerelést kapjanak. A politikus Facebook-bejegyzése szerint a valóság a kormánypárti sajtorgánumok állításával szemben az, hogy a képviselő mielőtt befejezhette volna a mondatát, a fideszes képviselők – Kövér László fideszes házelnök hathatós asszisztálásával – Szabó Tímeába fojtották a szót.
A képviselő jelezte: mondatának másik fele, amit a kormánypárti képviselők és a házelnök nem engedtek elmondani:
„semmi baj nincs azzal, ha a kormány segít másokon, azzal viszont igen, hogy az állítólagos hazai 20 milliós maszkkészlet hetek óta raktárban áll, nem osztják szét, miközben a kórházak, háziorvosok és az emberek nem jutnak hozzá a megfelelő védőfelszereléshez”.
Szabó Tímea hozzátette, szerinte azért is
„alattomos a fideszes képviselők inszinuációja”,
mert ő nagyon is büszke rá, hogy négy nagyszülőjéből hárman erdélyiek, és jól emlékszik rá, milyen érzés volt gyerekként a Ceauşescu-rezsim alatt ételt csempészni a határon át a rokonok számára, hogy legyen mit enniük.
A képviselő úgy véli, hogy „Orbán Viktor mamelukjai” nem először hazudoznak azért, hogy „újabb és újabb ellenséggyártással eltereljék a figyelmet az állandó lopásaikról és arról, hogy nem segítenek az embereken. De nem hagyjuk, folytatjuk a harcot, és ellenzéki együttműködéssel 2022-ben leváltjuk az embertelenség kormányát! Az Origo, a többi szennylap és mindenki, aki ezt terjeszti, fizessen addig is a hazudozásaiért!” – zárult a politikus közlése.
Ellenzékiek tiltakoznak Zummer Fülöp, a Magyar Nemzet álnevet használó szerzőjének cikke ellen
A képviselőről egyébként még kedden a kormánypárti KESMA-hoz tartozó Magyar Nemzetben egy Zummer Fülöp álnevet használó szerző azt írta:
„Szabó Tímeát egy titkos szigeten lévő, illegális laboratóriumban hozták létre egy kullancs és Lendvai Ildikó DNS-éből. Egy ideig hőálló, steril üvegedényben tartották, aztán az MSZP behurcolta a magyar országgyűlésbe. Szabó Tímea először csak megbújt a parlamenti fakazetták, parketták rései között, aztán lassan bekúszott az ülésterembe. Amikor eljött a rajzás időszaka, Szabó Tímea szót kért, és szerteszéjjel fröcskölte a baktériumait. Egyes kutatók szerint a Szabó Tímea nevű organizmus nem azért van a magyar parlamentben, hogy a választókat képviselje, ő csak mérgezni akar. Szabó egy nem létező párt tagja, de egy nagyon is létező háttérhatalom biológiai fegyvere. Közvetlenül a lélekre hat. Elpusztít minden értéket. Még arra is képes, hogy néhány ezer védőmaszk miatt a határon túli magyarok ellen uszítson.”
Ma ellenzéki pártok női képviselői közösen tiltakoztak a Magyar Nemzet cikkének hangneme miatt. A képviselők közleményükben feltették a kérdést:
„Miféle szerkesztőség az, amely egy ilyen alávaló mocskolódást megjelentet, és miféle párt és kormány az, amely ilyen szövegeket eltűr, sőt hallgatásával is támogat?”
A tiltakozók szerint a megjelent írás a „náci időket idézi”, és a cikk egy alantas támadás, ami megerősíti őket abban, hogy „közösen kell fellépni az orbáni diktatúra ellen”.
A Media1-hez is eljuttatott közleményt Vadai Ágnes (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bősz Anett (Liberálisok), Demeter Márta (LMP), Gurmai Zita (MSZP), Hohn Krisztnia (LMP), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Szél Bernadett (Független) és Varga-Damm Andrea (Jobbik) írták alá, és egyúttal jelezték: szolidaritást vállalnak képviselőtársukkal.
További hírek találhatók a Media1.hu-n!