Mint arról még december elején a Media1 is beszámolt, a Sport1, a Sport2, az AMC, a Spektrum, a Minimax, a TV Paprika és a Film Café csatornák mellett a Megamax, a CBS Reality, a Sport1 HD, a Sport2 HD és a Spektrum HD csatorna is kikerült a DIGI általános szerződési feltételeinek (ászf) mellékletét képező csatornakiosztásából 2020. január elsejei hatállyal. A DIGI és a tévécsatornákat üzemeltető AMC Networks International ugyanis nem tudott megegyezni a csatornák terjesztésének üzleti, jogi feltételeiről. Az AMC Networks és a DIGI december elején azt közölte, hogy még próbálnak megegyezni egymással.
Azonban miközben Romániában az AMC-csatorna romániai terjesztéséről a napokban meg tudott egyezni az AMC Networks és a DIGI Csoport, semmi ilyenről nem érkezett hír a magyarországi csatornák terjesztéséről, miközben pár órán belül 2020-at írunk. Ráadásul a Media1 hiába kereste az AMC Networksöt, mert még hétfőn elküldött kérdésünkre, hogy sikerült-e megegyezni, illetve mire számíthatnak a csatornák kedvelői, a vállalat sajtókommunikációs munkatársától nem érkezett reakció. A DIGI Facebook-oldalát elárasztó dühös kommentelők kérdésére a DIGI Magyarország munkatársai még néhány órával ezelőtt is azt írták, hogy
„Jelen állás szerint 2020. január 1-től a kábeles és műholdas szolgáltatásunkban nem lesz elérhető néhány csatorna. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások folyamatban vannak. Ahogy azt Előfizetőink már megszokhatták, a továbbiakban is az elérhető legkorszerűbb szolgáltatást fogjuk biztosítani, a lehető legkedvezőbb áron és feltételekkel. Üdvözlettel: DIGI”
Jelen hírünk élesítésétől számított kevesebb mint 14 óra múlva tehát – ha csak addig nem lesz fordulat – a következő tévécsatornák elérhetetlenné válnak a DIGI ügyfelei számára:
- Sport1
- Sport2
- AMC
- Spektrum
- Minimax
- TV Paprika
- Film Café
- Megamax
- CBS Reality
- Sport1 HD
- Sport2 HD
- Spektrum HD
(A Megamax csatorna egyébként biztosan eltűnik, azt ugyanis az AMC Networks a DIGI-s ügytől függetlenül teljesen megszünteti.)
Az AMC Networks korábban, még december eleji megkeresésünkkor ezt írta:
„Amennyiben a DIGI csomagjaiból kikerülnek az AMC Networks csatornái 2020. január 1-jén, az előfizetők a Sport1 és a Sport2 olyan sportközvetítéseitől esnek el, mint a januári férfi kézilabda Európa-bajnokság a magyar válogatott mérkőzéseivel, a Spanyol Kupa, az Olasz Kupa és Szuperkupa, az NFL rájátszásának mérkőzései és a Super Bowl, a jégkorong világbajnokságok a magyar válogatott mérkőzéseivel, a darts világbajnokság, a Bundesliga, a Német Kupa, az Európa Liga, a labdarúgó Eb- és vb-selejtezők, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája, a női kézilabda Bajnokok Ligája, amelyek közvetítési jogait éppen most hosszabbította meg a Sport TV további öt évre, illetve a férfi kézilabda EHF-kupa, a női kézilabda EHF-kupa, a darts Premier League, az NBA vagy a UFC. A 20 éves Minimax népszerű Dreamworks és Universal mesesorozatai, a TV Paprika hazai és nemzetközi sztárséfjei, de a Spektrum sokszoros díjnyertes saját gyártású sorozatai (mint a Tabukról tabuk nélkül) sem jutnak el jövőre a csatornák nézőihez. Így a sorozatrajongók sem követhetik az AMC közelgő Fear the Walking Dead, Preacher, Better Call Saul, The Terror és NOS4A2 premiereit sem”.
Ha mégis fordulat lenne az ügyben, arról beszámolunk a Media1 tévé rovatában.
Frissítés 14:09
Kiterjesztik együttműködésüket a Discovery Networkssel
Bár a DIGI egyelőre nem reagált megkeresésünkre, a vállalat az imént sajtóközleményt adott ki, melyben arról ír, hogy a Discovery Networks céggel megállapodást kötött. Ez a DIGI kínálatában új tévécsatorna megjelenésével is jár.
Frissítés 19:07
Közzétették egy lastminute ÁSZF-változást. A két cég részleges megállapodást köthetett, így éjfélkor beszünteti DIGI a Sport1 és a Sport2 tévécsatornák SD és HD adásainak terjesztését, de a többi AMC-s tévécsatorna, például a Spektrum, a TV Paprika, a Film Café, az AMC terjesztése mégsem szűnik meg.
Frissítés 2020. 01.01. 07:34
A DIGI a december 31-én közzétett, mától hatályos, és a Sport TV-k törlését megerősítő ászf-változás ellenére nem szüntette be a Sport 1 és a Sport2 csatornák terjesztését. Feltehetőleg a két vállalat nem sokkal éjfél előtt mégis megegyezhetett.
Frissítés 2020.01.01 21:30
Bejelentette a DIGI és az AMC Networks, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a 9 tévécsatorna terjesztését illetően.