fbpx
A Kisalföld 2019. december 7-i száma

Azok is kaptak a Kisalföldből, akik nem kérték

Pont mikor a lap címlapon mutatta be, kit jelöl a Fidesz a szexbotrányba belebukott győri polgármester, Borkai Zsolt helyére. Megpróbáltuk felhívni a Kisalföld főszerkesztőjét és a lap kiadóját.

Nem csak azok kaptak Győr egyetlen megyei napilapjából, a Kisalföldből szombaton, akik adataik megadásával erre előfizettek, de azok is, akik ezt nem kérték, írta meg az Azonnali.

Az oldal feltételezése szerint azért kaptak sokan kéretlenül is az újságból, mivel a kormánypárti, a KESMA által megszerzett napilap címlapjáról kiderült, hogy Dézsi Csaba Andrást jelöli a Fidesz győri polgármesternek az időközi polgármester-választáson, és szerették volna megtolni a fideszes jelölt szekerét. (Az időközi választásra azért kerül sor, mert Borkai Zsolt volt fideszes majd független polgármester nemrég belebukott a luxusyachton történtekbe.)

A lap feltételezését erősíti, hogy míg a fideszes jelöltet a címlapra is kiemelték, a Kisalföld a győri ellenzék közös jelöltjéről, a szocialista képviselő Pollreisz Balázsról még fotót sem közölt.

Volt már ilyen más KESMA-lapnál is

Egyébként a KESMA/Mediaworks nemrégiben a Mandiner című új kormánypárti hetilapot is hasonló módszerrel, ingyenesen is terjesztette: a Media1 beszélt olyannal, aki úgy kapott a postaládájába a Mandiner indulásakor a lapból, hogy nem is kért belőle.

Az illetőnek rossz érzései voltak azzal kapcsolatban, honnan tudták a címét, ő ugyanis csak olyan lapokra fizetett elő mint például a Magyar Narancs.

Megpróbáltuk felhívni a Mediaworksöt és a Kisalföld megbízott főszerkesztőjét

Az Azonnali még a hétvégén megpróbálta felhívni a Mediaworksöt, a Kisalföld tulajdonosát, hogy mi az oka, hogy kéretlenül is megkapták az emberek a hétvégén a napilapot, de a győri szerkesztőségi számot tárcsázva a központi ügyfélszolgálatra futott be a hívásuk, ott pedig a nap folyamán többször sem vették fel a telefont.

Mivel feltételeztük, hogy esetleg csak a hétvégi időpont miatt jártak sikertelenül a telefonos megkereséssel, a Media1, biztos ami biztos alapon hétfőn is többször megpróbálta a Mediaworks sajtóirodáját felhívni, de az általunk korábbi ügyekben még sikerrel használt szám a Mediaworks recepcióján landolt, ahol először azt mondták, nincs is PR-irodájuk, amikor pedig visszakérdeztünk, ez hogy lehet, amikor még korábban volt, és ezen a számon értük el őket, azt mondták, megpróbálják kapcsolni a marketingosztályt, a vonal azonban ezután azonnal megszakadt. Próbálkoztunk ismét, de ekkor is ugyanez történt, a vonal megint csak megszakadt.

Megpróbáltuk a Kisalföld impresszumában lévő 96/504-555-ös számot is felhívni, de ott miután hosszadalmasan végighallgattattak velünk egy adatvédelmi tájékoztatót, és belegyezésünket kellett adni adataink felhasználásához, amikor jeleztük, hogy újságírói minőségünkben a főszerkesztővel szeretnénk beszélni, azt mondták:

erre nincs lehetőség.

Így végül elküldtük a kérdéseinket e-mailben a Mediaworks sajtóirodájának. Arról érdeklődtünk, hogy hogyhogy lemondtak a lapeladásból származó bevételről a hétvégén, illetve mit gondolnak az Azonnali feltételezéséről az ingyenes lapterjesztés okait illetően, az helytálló-e. Ha válaszolnak, arról hírünk frissítésével még beszámolunk a későbbiekben.

A Kisalföld élén néhány hete főszerkesztőváltás volt. Érdekesség, hogy a lapot megbízottként irányító új főszerkesztő, Werner Krisztina korábban maga is aláírt egy petíciót a szexbotrányba keveredett, azóta távozó győri polgármester, Borkai Zsolt ügyében.

Borító: A Kisalföld 2019. december 7-i száma. Fotó: Azonnali.hu

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások