tv, tévé

Leváltották a TV2 legnagyobb műsorgyártójának, az IKO-nak a vezetőit

Vaszily Miklós elbocsátotta Enyedi Andrást, Wisinger Andrást és Bán Tamarát az IKO-tól. A TV2 közben több műsorgyártó céggel is tárgyal, sőt a KESMA egyik gyártócégével, a Hung-isterrel már meg is állapodott.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Megingott a pozíciója Enyedi Andrásnak, aki 2009-ben még az RTL igazgatósági tagja volt, 2006 óta pedig az IKO Kábeltévé Kft., ügyvezetője és az IKO Production Kft. üzemeltetési igazgatója – tudta meg az Index.

A portál szerint Enyedinek az a Vaszily Miklós mondhatott fel, akit az IKO eladását követően az IKO Holding Kft. tulajdonosi testülete a csoport ügyvezetőjének választott meg, azaz aki a TV2 Média Csoport Zrt. igazgatósági elnöki posztja mellett a mostanáig a TV2 egyeduralkodó gyártócégében is első ember lett.

Ugyancsak az Index szerint Enyedi mellett kirúgták azt Wisinger Jánost is, aki az IKO ügyvezetője volt már akkor is, amikor az IKO még az RTL kizárólagos gyártója volt tíz éven keresztül, és a TV2-höz átkerülve ugyanilyen minőségében dolgozott tovább. Vele együtt kellett távoznia Bán Tamarának, az IKO cégvezetőjének is.

Vagyis az Index szerint Vaszily ezzel gyakorlatilag „lefejezte” a TV2 gyártócégét.

A TV2 több műsorgyártóval dolgozik majd, megszűnik az IKO kiemelt szerepe

Az Index mai cikkéből kiderül még, hogy a TV2 több műsorgyártó céggel is tárgyalásban van, illetve van, akinek a visszatérése már biztosnak mondható, ilyen a Hung-ister nevű cég is, mely ma már a Fidesz-közeli médiaholdinghoz, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozik. Ez a cég gyártja a Media Hungary konferencián kedden bejelentett Kapd el, ha tudsz! című gameshow-t, azaz a Catchpoint magyar változatát a TV2 számára. A Hung-ister a napokban felvette kreatív és tartalomfejlesztési igazgatónak azt az Árva László nevű szakembert, aki korábban még a TV2-nél volt kreatív producer, és akinek a nevéhez fűződik a Sztárban sztár, az Ezek megőrültek, a Dalfutár és az Appra Magyar is.

A TV2-től nemrég távozó Ökrös Gergely volt kreatív igazgató új cége is bejelentkezett a TV2-hez, hogy szívesen gyártana műsort a TV2-nek. A TV2 Bagi Márta Solaz Media nevű cégével is tárgyal az Index írása szerint.

Vagyis várható, hogy az IKO az elmúlt évekre jellemző kiemelt szerepe megváltozik.

Mészáros Lőrinc bankárjának lovasudvarát menedzseli az IKO vevője

Épp egy hete jelentette be Rákosi Tamás TOP100-as milliárdos, hogy eladta az IKO gyártócégben és az Atmedia reklámértékesítő házban lévő részesedését a Hunmedia Befektetési Zrt.-nek.

Mint arról korábban beszámoltunk, az IKO és az Atmedia cégeket megvásárló Hunmedia Befektetési Zrt. bicskei székhellyel működik, az Opten céginformációs rendszer szerint tulajdonosa Paulovics Ágnes. Az egyszemélyes részvénytársaságot idén március végén hozta létre Paulovics Ágnes, aki vezérigazgatóként is jegyzi a céget.

Paulivics Ágnesről korábban a HVG megírta, hogy Vida József – a Mészáros Lőrinc felcsúti dollármilliárdoshoz közelálló bankár, a Takarékbank vezetője, a Mészáros-féle Opus Global Nyrt. igazgatósági tagja – bicskei lovasudvarát is ő menedzseli. A fejlemény azért érdekes, mert Vida József korábban bejelentette, hogy megvásárolná a TV2-t.

Az IKO a TV2-n kívül az ATV-nek is gyárt (szórakoztató típusú) műsorokat.

Frissítés 2019.05.18.

A Solaz Media által megbízott ügyvédi iroda, a mai napon a Media1-el közölte, nem igaz, hogy a Solaz Media nevében Bagi Márta tárgyalásokat folytatna a TV2-vel.

Kiemelt kép: 123rf

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti