
Új műsorral tér vissza Péterfi Judit a médiába
December 7-én, ma, szerdán este 19.00-kor visszatér a képernyőkre Péterfi Judit egykori televíziós műsorvezető.

December 7-én, ma, szerdán este 19.00-kor visszatér a képernyőkre Péterfi Judit egykori televíziós műsorvezető.

Távozik pozíciójából Nick Read, a Vodafone vezérigazgatója, miután négy év alatt 44 százalékkal csökkent a társaság részvényeinek árfolyama. „Itt az ideje, hogy átadjam a vezetést” – mondta Read, akit 2018–ban neveztek ki a posztra, és aki idén februárban Orbán Viktorral is tárgyalt, mielőtt a cégcsoport néhány hónappal később bejelentette a magyar leányvállalat eladását a 4iG-nek és a Magyar Államnak.

A hazai reklámgyakorlat önszabályozó elveinek kialakítását végző szervezet idei közgyűlésen az elmúlt év beszámolója és a jövőbeni tervek, valamint a költségvetés áttekintése mellett tisztújításra is sor került, melynek keretében az ÖRT jelenlegi vezetőit megerősítette pozíciójukban a szervezet közgyűlése.

A közösségi médiás oldalán jelentette be Domokos László, a Napi.hu októberben húsz év után eltávolított főszerkesztője, hogy hol folytatja karrierjét ezután.

Bár szokatlan módon korábban nem adott ki róla közleményt a kormánypárti médiatrösztbe, a KESMA-ba tartozó Mandiner, hogy portáljuk, a Mandiner.hu főszerkesztője, Rajcsányi Gellért szeptemberben távozott a webes szerkesztőség éléről, lapunk kérdéseire most választ adtak az okokat illetően.

A főszerkesztőváltás még szeptember utolsó harmadában történhetett a fideszes médiakonglomerátumba, a KESMA-ba tartozó portálnál.

Lapigazgatónak nevezték ki Virág Attilát, a Hírstart vezető szerkesztőjét, a Central Médiacsoport senior portfóliós üzleti tanácsadóját.

A Borsod24 és a Szol24 saját bevallása szerint a jelentős propagandalapok ellenfele akar lenni.

A korrupcióellenes munkacsoportot, amelynek Bodoky Tamás is tagja lett, uniós nyomásra hozta létre a kormány azért, hogy megkapja a visszatartott pénzeket.

A Media1 megtudta, hogy már nem az alig három hónapja kinevezett Bittó Ákos a főszerkesztője az Indamedia autós portáljának. Balló Marcell lapigazgató eközben egy gépház üzenetben arról ír, hogy több dolgot is elrontottak a lapnál az utóbbi időben, de most hozzáfognak megjavítani.