
Elhunyt a Szabad Európa Rádió munkatársa a Kijev elleni orosz támadásban
Vera Hirics házát eltalálta egy orosz rakéta.

Vera Hirics házát eltalálta egy orosz rakéta.

A közmédium igazgatója szerint a független újságírás folyamatának kriminalizálása zajlik az országban.

A fehérorosz belügyminisztérium csütörtökön bejelentette, hogy a szélsőséges szervezeteket tartalmazó listájára tette az amerikai Szabad Európa Rádiót (RFE / RL).

Aljakszandr Lukasenko elnök az általa „banditáknak” és „külföldi ügynököknek” nevezett szervezetek aktivistái ellen folytat hadjáratot a tavalyi újraválasztása óta.

Az amerikai kongresszus által finanszírozott Szabad Európa 27 év kihagyás után szeptember 8-án kezdi meg újra tartalomszolgáltatását Magyarországon, ahonnan 1993-ban vonult ki.

Csák Gyula, az induló Szabad Európa Magyarország igazgatója interjút adott a Media1 műsorának. Összefoglaló és hanganyag.

Már népszerűsítik az induló multimédiás szolgáltatást.

A RadioFreeEurope Radio Liberty igazgatója a német közszolgálati médiának nyilatkozva azt mondta, a járvány ellenére 2020 közepén meg akarják kezdeni a munkát Magyarországon, mintegy 10 újságíróval. Rádiós frekvencia hiányában a munkatársak az interneten igyekeznek eljuttatni majd a műsoraikat a közönséghez.

Az igazgató toborzása egy újabb lépés afelé, hogy 2020-ban tényleg visszatérhessen a Szabad Európa Rádió Magyarországra.

Bár a SZER magyarországi visszatérésére várhatóan 2020-ig még várni kell, a következő hetekben az Első Pesti Egyetemi Rádió a legendás Szabad Európa Rádió 1956-os adásait újra sugározza a nap 24 órájában, méghozzá mindent pont úgy, ahogy az eredetileg is elhangzott a forradalom és szabadságharc kitörésének idején.