pályázat

Klubrádió

Határozott ma a Klubrádió sorsáról a Médiatanács

Egyelőre azonban titokban tartaná a grémium, mi lett a döntés a szokásostól eltérő időpontban megtartott Médiatanács-ülésen az FM 92,9 MHz rádiós pályázat ügyében, sőt maga a pályázó sem kapott értesítést a döntésről, és a Media1 is hiába érdeklődött erről a hatóságnál hivatalosan. Eközben az NMHH kénytelen volt elismerni a Media1-nek, hogy ma „technikai okokból” figyelmen kívül hagyott egy, a saját működésére vonatkozó szabályt.

rádió, mikrofon

Új rádiós frekvenciapályázatokat hirdet a Médiatanács

A Médiatanács e heti ülésén nyertest hirdetett egy nyíregyházi rádiós pályázaton, és elfogadta két másik vidéki frekvencia pályázati felhívásának tervezetét, valamint egy tanulmányt a televíziós szponzori üzenetekkel kapcsolatban, és egy másikat, amiből kiderül, hogy a magyar lakosság mintegy 70 százaléka használja az internetet.

Klubrádió

Folytatódik a Klubrádió volt frekvenciájának pályáztatása

A Media1 értesülése szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa két nappal a Klubrádió elnémítása után úgy határozott, máris folytatja a Klubrádió vasárnap éjjelig használt Budapest FM 92,9 MHz frekvenciájának pályáztatását, miután a kormányközeli, tavaly létrehozott LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. is visszavonta jogorvoslatát a pályázatból való kizárása miatt.

Keverőpult a Spirit FM stúdiójában

Visszalép a „klubrádiós” frekvenciapályázaton a Spirit FM

Bár a Media1 hivatalos forrásból is megerősített friss értesülése szerint a budapesti FM 92,9 MHz-re vonatkozó médiatanácsi pályázat három résztvevője közül az egyik, az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM úgy döntött, visszavonja pályázatát és a kizárása miatti jogorvoslatát, ettől még ugyanabban a nagyon bizonytalan helyzetben marad a Klubrádió, mint amilyenben eddig is volt. Hiszen a harmadik pályázó, a kormányközeli LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. korábban szintén jogorvoslattal élt a Médiatanács döntése ellen, amiért őt is kizárta a testület pályázatból. A pályázati eljárás ezután is tovább szünetel, miközben a Klubrádió médiaszolgáltatási jogosultsága február 14-én lejár.

Music FM

Csak a Rádió 1 pályázott a Music FM egykori frekvenciája

Nincs nagy tolongás az FM 89,5 MHz-ért, pedig az ország egyik legértékesebb kereskedelmi rádiós frekvenciájáról van szó. Igaz, működtetni meglehetősen drága, de az állami reklámbevételek talán segíthetnek a pályázónak, aki szorosan összefüggésbe hozható Orbán Viktor felcsúti barátjával.

A Klubrádió és az NMHH perének első tárgyalásnapja 2021. 01.20-án a Fővárosi Törvényszéken

Kezdetét vette a Klubrádió és a médiahatóság közötti per, ez történt az első tárgyalási napon

A Klubrádió azonnali ideiglenes bírói jogvédelmi intézkedést kért annak érdekében, hogy február 14. után akkor se némítsák el, ha addigra nem születik jogerős ítélet a perben, amit azért indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ellen, mert a Médiatanács nem hosszabbította meg a rádió lejáró médiaszolgáltatási jogosultságát. Az NMHH a tárgyaláson bejelentette, hogy szünetelteti a 92,9 MHz frekvenciapályázatot. Ez azt jelenti, hogy a rádió még inkább az idő szorításába került, ha folytatni akarja működését, hiszen így pályázati úton a jogosultsága lejáratáig már nem tudja visszaszerezni a frekvenciáját.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások