
Leköszön a Színház folyóirat teljes szerkesztősége
Azt írja a szerkesztőség, önszántából, önként, de nem dalolva döntött így.

Azt írja a szerkesztőség, önszántából, önként, de nem dalolva döntött így.

A Médiatanács e heti ülésén bírságot szabott ki a Magyar Sláger TV-re és a Szol24 portálra, valamint eljárást indított a Balaton Rádió és a Sárvár Rádió ellen. A testület foglalkozott a TV2 Mokka című műsorával, továbbá meghirdetett egy több mint félmilliárdos keretösszegű műsorkészítői pályázatot. Emellett választ kaptak a cseh társhatóságtól az AMC TV Hungary ügyében tett bejelentésükre.

A Burdzs Kalifa nevű dubaji felhőkarcolón lesz látható a nemzeti ünnepen, március 15-én az ATV egyik videója.

Yvonne Dederick, a TV2 Csoport volt társtulajdonosa, aki most a Ragazze nevű női portál tartalmi vezetőjeként tevékenykedik, bejelentette, hogy elkészült csapatával az online magazin megújításával. Egy pályázatot is meghirdettek.

A „Célszerű technológia” címmel kiírt pályázatra olyan médiaanyagokkal lehet nevezni, amelyek rámutatnak, hogyan segíti a technológia a fenntarthatóságot, vagy a gazdaság, illetve a társadalom fejlődését.

Hiába tette közzé a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs Alapítvány néhány napja, kik kapnak az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének 173 millió forint összegű médiatámogatási pénzéből, a pénzhez ugyanis egyelőre nem juthatnak hozzá a győztes médiumok, az USA ugyanis az új elnök, Donald Trump hivatalba lépését követően felfüggesztette a kifizetéseket. A Media1 úgy tudja, több más, amerikai forrásból megvalósuló pályázaton elnyert pénzhez sem jutnak hozzá a győztesek.

Elérhetővé vált, hogy mely magyar médiumok és egyéb szervezetek kapnak az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének 173 millió forintos támogatásából a Szabad Média Pályázat 3. körében.

Idén is pályázhatnak a fontos társadalmi témákat feldolgozó újságírók és szerkesztőségek.

Az ARC idei témája: CSALÁD? A közérzeti plakátkiállítás helyszíne várhatóan ismét az újbudai Bikás park lesz, az időpont ősz, de már most elindult a nevezés. Portálunk, csakúgy mint 2019-től minden évben, idén is az esemény egyik médiatámogatója.

A pályázati felhívások 5 millió eurót irányoznak elő a digitális híradásokra és 4,5 millió eurót a hanganyagokra. Linkek a pályázatokhoz cikkünkben.