A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a legutóbbi ülésén felkérte az NMHH-t a Budapest 103,9 MHz és a Budapest 100,3 MHz frekvencia terveinek kidolgozására, emellett elfogadta a Szolnok 97,1 MHz és a Veszprém 98,3 MHz helyi frekvencia közösségi jellegű használatára vonatkozó pályázati felhívásainak tervezetét.
A pályázati tervezetek e hét péntektől lesznek olvashatók a hatóság honlapján – áll a hatóság szerdai közleményében.
2028 őszéig szólhat a Rádió 24
A testület a szolgáltató Pentafon Kft. kérelmére hét évvel megújította a dunaújvárosi Rádió 24 jogosultságát a Dunaújváros 102,9 MHz frekvencián.
A Rádió 24 jogosultsága 2028. szeptember 9-ig tart a meghosszabbítás után.
Határon túliak is pályázhatnak támogatási pénzekre
Erre az évre is meghirdette a Médiatanács a rendszeresen jelentkező hírműsorok, illetve közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató felhívását helyi és körzeti televíziók részére, amelyre magyarországi mellett határon túli médiaszolgáltatók is pályázhatnak.
Az idén 20 millió forinttal megnövelt, összesen 520 millió forint keretösszegre ezúttal is négy fordulóban lehet majd jelentkezni, az első határideje április 15.
Az elnyerhető maximális támogatás a közéleti műsorok esetében adásonként ezúttal is 60, hírműsorokra és kulturális magazinműsorokra 40 ezer forint, ami most sem lehet több, mint a tervezett összköltség kétharmada.
Figyelmeztetés a TV Szentendrének
A TV Szentendre szolgáltatóját burkolt reklámozás miatt figyelmeztette a grémium, amiért a Creative chef című műsor hat novemberi adása után bemutatott szakácskönyvről olyan részletes információkat közölt, hogy ezzel vásárlásra sarkallta a nézőket.
Ilyet a törvény csak reklámblokkban engedélyez – hangsúlyozza a Médiatanács határozata.
Megváltozott médiafogyasztási szokások
A Médiatanács elfogadta a klasszikus rádiózás helyszíneit 2018 és 2020 év vége között vizsgáló NMHH-tanulmányt, amely kibővíti a korábbi dokumentumot a témában. Ebből többek között kiderül, hogy bár a rádiózók száma összességében nem változott számottevően, de – vélhetően a koronavírus-járvány miatt megnövekedett információigény miatt – 2020 második negyedévétől a hallgatók a korábbinál több helyszínen kezdtek rádiózni. A teljes mintából ugyanis 77-79 százalék rádiózott otthonról és 30-34 százalék a munkahelyen, míg 2019 azonos időszakában ezek az arányok 71, illetve 19 és 20 százalék körül mozogtak. A teljes dokumentum elérhető az NMHH honlapján.
A Médiatanács heti ülésének jegyzőkönyvét csak később teszik közzé az NMHH oldalán.
További hírek találhatók a Media1.hu-n!