
HWSW: Heteken belül bejelentik a Telenor tulajdonosváltását
Továbbra is úgy tűnik, beszáll az állam a Telenorba, sőt az informatikai szakoldal szerint ezt nem sokára már be is jelentik.
Továbbra is úgy tűnik, beszáll az állam a Telenorba, sőt az informatikai szakoldal szerint ezt nem sokára már be is jelentik.
A Media1 arról kérdezte a hatóságot, igaz-e, hogy a DIGI Kft. és az Invitel Magyarország fúziója kapcsán kirótt korábbi versenyhatósági bírság miatt zárta ki a holland DIGI Communications N.V.-t az 5G-s frekvenciapályázatból.
A DIGI Csoport szerint az NMHH tisztességtelenül és alaptalan feltételezésekre alapozva zárta ki őt a magyarországi 5G mobilhálózati pályázatból. Per lesz, és maradnak a magyar mobilpiacon.
Jegyzőkönyv is készült róla, hogy a Telenor egyik vezérigazgató-helyettese, Drozdy Győző a Karas Monika vezette Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál olyan feltétel hiányáról érdeklődött a pályázati dokumentációban, ami nem sokkal később belekerült és a DIGI Mobil számára az 5G tenderről való kizáráshoz vezetett. Ez a feltétel egy korábbi pályázatban még ott szerepelt.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csak a DIGI 3 konkurensét, a Telekomot, a Vodafone-t és a Telenort volt hajlandó árverési nyilvántartásba venni. Ez most nagyon rosszul jöhet a DIGI-nek.
Augusztus 8-ig lehet jelentkezni 5G frekvenciákért. A hatóság a pályázati kiírás szövegén változtatott a korábban közzétett tervezethez képest, de állítólag nem jelentősen.
A Népszava forrásai azt állították, hogy tulajdonrészt vásárolna az állam a Telenorban. Az érintettek a sajtóhírek ellenére egyelőre hallgatnak, bár korábban Palkovics László innovációs miniszter tett már egy arra utaló kijelentést, hogy az állam részt vehet az 5G mobilhálózat kiépítésében.
A Vodafone lett az első mobilszolgáltató Németországban, amely ötödik generációs mobilszolgáltatást is nyújtani tud.
A Vodafone az Ericsson közreműködésével bekapcsolta az ötödik generációs mobilhálózati szolgáltatást a brit fővárosban, illetve további néhány városban.
Már negyedik tisztújító plenáris ülését tartotta a Digitális Jólét Program (DJP) keretében kezdeményezett 5G Koalíció kedden Budapesten.