Telenor

HWSW: Heteken belül bejelentik a Telenor tulajdonosváltását

Továbbra is úgy tűnik, beszáll az állam a Telenorba, sőt az informatikai szakoldal szerint ezt nem sokára már be is jelentik.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Akár napokon, de legkésőbb pár héten belül hivatalosan is bejelenthetik, hogy a júliusban szárnyra kelt pletykáknak megfelelően a magyar állam 25 százalékos tulajdonrészt szerez a Telenor Magyarországbanírta csütörtökön a HWSW.

A cég tavaly júliusban került a Telenor norvég anyacégétől jelenlegi tulajdonosához, a cseh PPF befektetői csoporthoz. A cseh cég az egynegyed tulajdonrészt nem közvetlenül az államnak, hanem az állami kézben lévő Antenna Hungáriának adná, illetve adta el.

Maradnának piaci alapú cég

A Telenor lehetséges tulajdonosváltásának következményeivel is foglalkozott a HWSW. Azt írták, hogy mivel a jelenlegi tárgyalások a kiszivárgott hírek szerint a Telenor Magyarország részvényeinek 25 százalékának állami kézbe kerüléséről szólnak, mindez garancia lehet arra, hogy a mobilszolgáltató a továbbiakban is piaci alapokon működik majd, miközben nyeresége alapján osztalékot fizet az államnak.

A portál szerint ugyanakkor a magyar mobiltávközlési piacon ezzel együtt jelentős turbulenciát okozhat, ha az állam tulajdonrészt szerez egy olyan piaci befolyással rendelkező szolgáltatóban mint a Telenor Magyarország.

Pont amikor zajlik az 5G-pályázat

A fejleménynek kettős hatása lehet, hiszen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) épp most értékesíti a mobil szélessávú szolgáltatásokhoz, így elsősorban 5G-s hálózatok építéséhez használható frekvenciaspektrum 15 évre szóló használati jogosultságát.  Ezen a tenderen pedig a Telenor esélyes befutóként indulhat, mivel a cég egy potenciális (száz)milliárdos tőkeinjekció révén jóval erősebb licitálóvá válhat.

Ráadásul nagyban növeli a mobilszolgáltató esélyeit, hogy az NMHH a napokban kizárta a DIGI-t az indulók közül. Az már csak a hab a tortán, hogy maga a kizárás is jó eséllyel a Telenor kérdésén múlott, bár az NMHH a Media1 ezzel kapcsolatos kérdésére elég furcsa választ adott a minap, amikor kiderült, hogy nem is a DIGI Kft., hanem a holland DIGI Communications N.V. volt a pályázó.

Változhat a Telenor neve és logója

Noha a PPF a tavaly megkötött szerződés értelmében 2021-ig kapott engedélyt a Telenor márkanév és imázselemek használatára, a HWSW azt is írja, hogy tudomása szerint a cég már idén megújíthatja arculatát és nevet is válthat.

Ennek az oldal szerint köze lehet a feltételezett tulajdonszerzéshez is.

Mai, szintén a Telenorral összefüggő hír, hogy nagy rendszerkarbantartás lesz a Telenornál, ami a vállalat ügyfeleit is érinteni fogja.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

disney+ logó

A Disney+ nagyot robbantana de az öröm mégsem maradéktalan

Az idei év az eddigi egyik legizgalmasabb a streaming-piacon: a Netflixnek idén először nagyobb mértékben visszaesett az előfizetésinek száma, miközben több új szereplő is megjelent, az Apple TV és a Disney+. Utóbbi elképesztő tempóban bővült az első napokban, de a start mégsem lett teljesen felhőtlen.

TV2 Tények

Pert vesztett a TV2

A tévécsatorna Tények című műsorának helyreigazítást kell közölnie az általa hírbe hozott László Imre ügyében, legalábbis ezt mondta ki a bíróság friss első fokú ítéletében.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!