
Várkonyi Andrea néhány hónap után máris jelentős osztalékot vett ki új médiacégéből
Mészáros Lőrinc menyasszonya cégének négy hónap alatt 127 millió forint volt az árbevétele.

Mészáros Lőrinc menyasszonya cégének négy hónap alatt 127 millió forint volt az árbevétele.

A kormány kedvenc médiavállalkozója, Balásy Gyula összesen több mint 4 milliárd forint osztalékot szavazott meg.

A COVID ellenére a Varga Zoltán érdekeltségében lévő Central Médiacsoport 2,43 milliárd forint osztalékot szavazott meg a médiavállalat közgyűlésén.

Növelte árbevételét az ATV Zrt. és ezáltal az elmúlt évek több száz millió forint veszteséget termelő működését szerény mértékű profit váltotta fel 2020-ban.

Bár 11 milliárddal emelkedett a 2020-as pénzügyi évben a számos jelentős kormánypárti médiumot birtokló, állami hirdetésekkel kitömött Mediaworks Hungary Zrt. éves árbevétele, a médiavállalat adózott eredménye így is jelentősen csökkent, és nem jött össze osztalék a tulajdonos, a KESMA számára.

A TV2 igazgatósági elnökének korábbi interjúja alapján a profit az állami reklámpénzeknek köszönhető.

A következő négy évben is a kormány kedvenc médiaügynöksége, a New Land Media lesz a kommunikációs partnere a Szerencsejáték Zrt.-nek.

A TV2 Média Csoport Zrt. elnöke egy interjúban azt mondta, hogy a TV2 állami reklámbevételek nélkül nem lenne nyereséges, az állami reklámpénzek segítségével viszont meg tudta duplázni a cég a profitját az elmúlt időszakban. Azt is mondta, startup kísérletnek tekinti a Pesti TV-t, és hogy nem számított arra, hogy az Indexet tulajdonló Indamediában való tulajdonszerzése ekkora földcsuszamlást vált majd ki, de mostanra stabilizálódott a lap helyzete. Teljesen természetesnek nevezte, hogy az állam jelentős összegeket költ tévéreklámokra.

Több mint egymilliárd forint adózás előtti nyereséggel zárta 2019-et az M-RTL Zrt. A tulajdonos RTL Group összes hazai érdekeltségét magába foglaló RTL Magyarország megduplázta profitját az előző üzleti évhez képest. A koronavírus gazdasági következményeként a 2020-as évük már közel sem tűnik ilyen pozitívnak az idei eddigi adatok alapján.

A tévés vállalat árbevétele megközelítette a 41,2 milliárd forintot 2019-ben.