
Eldőlt, hogy ismét negyedmilliárdért vásárol a médiahatóság Balásy Gyula médiaügynökségén keresztül reklámfelületeket
Nem volt nagy verseny, hiszen egyetlen szereplő vett részt az NMHH közbeszerzési eljárásán.

Nem volt nagy verseny, hiszen egyetlen szereplő vett részt az NMHH közbeszerzési eljárásán.

Ezen a héten ezúttal Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke volt a Media1 podcastjának vendége, akivel számos aktuális, főleg médiához kapcsolódó ügyről beszélgettünk. Íme a hangfelvétel.

Több érdekes szerződésre is fény derült a Fidesz-frakció szerződései között.

Újabb jelentős állami megbízást nyert el a New Land Media és a Lounge Design.

A kormányközeli üzletemberhez köthető cégek egy éven át több helyszínen is koordinálhatnak majd programokat, és legalább ezer hivatal rendezvényszervezői is lesznek.

Az ügy hátterében Rogán Antal médiagépezete és a kormány kedvenc kommunikációs cége, a Balásy Gyula nevével fémjelzett New Land Média áll.

Ez az összeg mindössze két szerződésből adódott össze.

A kedvezményezettek között van a Magyar Divat & Design Ügynökség, a Visit Hungary, a Petőfi Irodalmi Ügynökség, a Magyar Államadósság Kezelő Központ, a Magyar Államkincstár és a Miniszterelnökség is.

Balásy cégein kívül más nem is nyújtott be ajánlatot a nyílt közbeszerzési eljárásra.

A tenderen még a Roxer Kommunikációs Ügynökség Kft. indult.