
Az MSZP hatpárti egyeztetést kezdeményez a Klubrádió ügyében
Tóth Bertalan szerint a kormány „kiadta a tűzparancsot”.

Tóth Bertalan szerint a kormány „kiadta a tűzparancsot”.

Számos külföldi lap is foglalkozik a magyar Médiatanács tegnap napvilágot látott azon döntésével, hogy nem hosszabbítja meg a Klubrádió jogosultságát, és így veszélybe került a rádió működése.

A Media1 felvilágosítást kért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól, milyen konkrét jogsértéseket követett el a Klubrádió, ami alapján úgy vélte a Médiatanács, hogy a Klubrádió jogosultsága nem hosszabbítható meg. Megérkezett a válasz és rögtön a Klubrádió vezérigazgatója is reagált rá.

Szerintük inkább a Médiatanács sokszoros törvénysértése a jellemző, amit jogerős bírósági ítéletek sorozata támaszt alá.

A Jelen szerkesztősége minden tőlük telhető eszközzel segíti a Klubrádiót.

Kálmán Olga volt televíziós-rádiós újságíró, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjának közleménye szerint a Médiatanács tagjainak is számot kell majd adniuk a tetteikről, mivel a Klubrádió elnémításával bűntárssá válnak a pártállam támogatásában.

A Klubrádió frekvenciájának megpályáztatása mellett a Médiatanács több más döntést is hozott e heti ülésén. A Karc FM például engedményt kapott, hogy csak később vegye használatba a soproni ingyenes frekvenciáját. Bírságot kapott a TV4, figyelmeztetést a HírTV és elindult egy győri közösségi rádiós frekvencia pályáztatása.

A Médiatanács döntése értelmében a Klubrádió médiaszolgáltatási jogosultsága 2021. február 14-én lejár, és pályázat lesz a 92,9 MHz-re.

Az NMHH jelenlegi stratégiája a 2016–2020-os időszakot fogja át, szükségessé vált a 2021–2025-ös intervallumra szóló dokumentum előkészítése.

Az új épületszárnyban olyan tevékenységeket folytatnak majd, amelyeket két évtizede végeznek szűkös helyen.