
Donáth Anna pert nyert a TV2, az Origo és a Ripost ellen
A sajtó-helyreigazítási per után a személyiségi jogi perben is diadalmaskodott a politikus.

A sajtó-helyreigazítási per után a személyiségi jogi perben is diadalmaskodott a politikus.

Bár a közmédiás hirado.hu ennek ellenkezőjét állította, több ellenzéki párt is azt állítja, hogy korábban egyáltalán nem, vagy legfeljebb elvétve keresték őket az állami médiától. Most, hogy lementek a választások és már nincs tét, három év után most először részt vehetett a közmédia egyik műsorában a Momentum, ahol megválasztott képviselőjük, Hajnal Miklós kemény bírálatot fogalmazott meg az MTVA működésével kapcsolatban.

A Németh Szilárdot ismételten legyőző ellenzéki politikus úgy érzi, a független médiától nem várható el, hogy pártpropagandát toljon, hiszen nem ez a dolga.

A Hegyvidék TV lemondta a képviselőjelöltek vitáját, így nem tudott megmérkőzni Fürjes Balázzsal, a Fidesz jelöltjével az ellenzéki Hajnal Miklós, a Momentum hegyvidéki jelöltje.

Tegnap a Fidesz honlapját érte hasonló támadás.

Csütörtök délután bejelentette az EP azoknak a képviselőknek a névsorát, akik a március 10-én létrehozott új szakbizottságokban dolgoznak majd.

Az orosz-ukrán háború miatt, a dezinformáció elleni harc jegyében az Európai Unió az RT (Russia Today) és a Szputynik TV médiaszolgáltatási jogosultságát felfüggesztette, de a Vlagyimir Putyin orosz elnök propagandistája, Vlagyimir Szolovjov műsorait sugárzó, állami hátterű RTR Planeta, mely korábban más államok megszállását, elpusztítását is népszerűsítette, elérhető maradt Magyarországon is több nagy kábelszolgáltatónál. A Media1 erről kérdezte az Európai Bizottságot és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, valamint újabb kérdéseket küldtünk a Telekomnak. A magyar médiahatóság egyelőre nem, az Európai Bizottság Magyar Képviselete azonban viszonylag hamar reagált a kérdésünkre.

Figyeli a változó jogszabályi környezetet és egyeztetéseket folytat a távközlési vállalat a téma kapcsán.

A távközlési szolgáltató úgy döntött, uniós állásfoglalást kér az RTR Planeta kapcsán.

Tompos Márton, a Momentum szóvivője és Korrupció Vadász munkacsoportjának vezetője a Facebook oldalán jelentette be, hogy nyílt levelet küldött a Vodafone és a Telekom vezetőségének, mivel a televíziós szolgáltatók kínálatában jelenleg is megtalálható az egyik olyan tévécsatorna, amelyik orosz propagandát terjeszt.