
Felfüggesztette a rendőrség a kormánymédiát támadó hekkerek utáni nyomozást
A rendőrség azzal indokolta ezt, hogy nem tudták beazonosítani az elkövetőket.

A rendőrség azzal indokolta ezt, hogy nem tudták beazonosítani az elkövetőket.

Mint arról hétfőn a Media1 beszámolt, noha 2023. január 1-jétől vármegyéknek nevezik a területi közigazgatás egységeit, a fideszes médiaóriás, a KESMA (vár)megyei lapjai nevükben még nem álltak át a vármegyei lapként való üzemelésre.

A kormánypárti médiaóriás, a Mediaworks tavaly nyáron, az új vármegye rendszerrel kapcsolatos alaptörvényi változás elfogadását követően szinte azonnal levédette a vidéki napilapjainak vármegyés neveit. Most, hogy hatályba lépett az új jogszabály, ami alapján 2023 január elsejétől az eddigi megyéket a vármegyék váltották, a Media1 megnézte milyenek lett a fideszes médiahálózat (vár)megyei napilapjai, valóban átálltak-e. (Vár)megyénként sem egységesen viszonyulnak a kérdéshez.

A kormánypárti napilap pénteken egy közleményben beismerte, hogy több valótlanságot is állított a Jobbik tisztújításával összefüggésben idén májusban.

Az összehangolt lejáratás után itt a bejglimámoros időszakra időzített összehangolt bocsánatkérés a közel 5 évvel ezelőtti valótlanságokért.

Rendkívül fiatalon, 42 évesen érte a neves fotóriportert a halál.

A TV2 hírműsorában és a weblapján is több valótlanságot is közöltek Vargáról. A Tények portálja az elvesztett bírósági pert követően mostanra beismerte, hogy hazugságokat közölt a médiavállalkozóról.

Jogerősen is megnyerte a személyiségi jogai megsértése miatt indított pert Korányi Dávid, az Action for Democracy nevű szervezet vezetője a Metropol című napilapot kiadó Mediaworks és az Origo tulajdonosa, a New Wave Media Group ellen. Ez az a szervezet, amelyik korábban az Egyesült Államokban, New Yorkban a Times Square-en lévő óriási kivetítőfalon szavazásra buzdította az USA-ban élő magyarokat, illetve amely jelentős összegű adománnyal támogatta a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalmat idén tavasszal, a választásokat megelőzően, ami miatt azóta a Fidesz és a kormányközeli lapok céltáblájába került.

Németh Szilárd, Kósa Lajos, Deutsch Tamás és Bayer Zsolt a megszokott közéleti, kül-, és belpolitikai témák megvitatása mellett személyes történeteket is elmesélnek, a szilveszterhez illő könnyed hangvételben.

Nem csak a propaganda, a női kebel is egyre meghatározóbb a kormányközeli KESMA-hoz tartozó hírportálon.