
Lemondott a HírTV vezérigazgatója és a Karc FM-es pozíciójától is megválik
Répásy Bálint a Media1 információi szerint már búcsúzkodik. A KESMA egy másik cégénél, kisebb presztízsű feladatkörben folytatja tovább karrierjét. Meg is van az utódja.

Répásy Bálint a Media1 információi szerint már búcsúzkodik. A KESMA egy másik cégénél, kisebb presztízsű feladatkörben folytatja tovább karrierjét. Meg is van az utódja.

Cáfolta és álhírnek nevezte az Európai Bizottság, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bármilyen javaslatot tett volna a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban, ahogy azt az Index, majd ennek nyomán néhány másik médium állította. Az Európai Bizottság mellett a MOL egyik névtelenséget kérő munkatársa és a Bizottság elnökének sajtóirodája is cáfolta a portál által közölteket.

A Media1 információi szerint a kormánypárti médiaholdinghoz, a KESMA-hoz tartozó Karc FM főleg a HírTV műsorait fogja sugározni a nyártól, amikor is megvalósul a rádió HírFM-re való átkeresztelése. Ez jelentős elbocsátásokkal jár.

A Media1 információi szerint Deák Bálint utódja Szajlai Csaba lett. A változásokat nem verték nagy dobra.

Megalapozatlanul állították, hogy Schobert Norbert termékei hatására elmúlik a cukorbetegség, elmúlik a magas vérnyomás.

Elkészült a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű, párizsi központú nemzetközi újságíró-szervezet nemzetközi sajtószabadság-indexe

A Magyar Hang című magyar hetilap információi szerint jelentős változások várhatók a már több mint 7 milliárd forintnyi közpénzt elégető erdélyi fideszes médiaholdingban, miután a cég decemberben bezárta az összes nyomtatott sajtótermékét. A lap egy fideszes forrást idézve úgy fogalmazott, hogy „Demeter Szilárd megbukott ebben a projektben, a lapok bezárása kínos a magyar kormánynak, ezért drasztikus lépések lesznek”. Cégadatok is igazolják, hogy visszatért Györffi Áron, azaz Liszkay Gábor, a magyar KESMA-hoz tartozó Mediaworks vezérigazgatójának embere.

Exkluzív műsorfolyamot sugároz a csatorna, íme az ezzel kapcsolatos részletek.

Ezekben a napokban sorra értesíti a Magyar Posta hírlapüzletága a kiadókat, hogy 2023. május 31-ével a „működés racionalizálása okán (…) a hírlapok értékesítése megszüntetésre kerül a postai hálózatban”.

A kormányközeli és csak nevében transzparens, „Transzparens Újságírásért Alapítvány” kísérőzenét biztosított a kormánypárti politikusoknak, Kocsis Máté fideszes frakcióvezetőnek és helyettesének, Halász Jánosnak, akik egy benyújtott Btk-módosítással szeretnék elérni, ha a jövőben nem lenne büntethető, ha valaki rágalmazást közöl a sajtóban, kivéve néhány egészen durva esetet. A Btk-módosítás épp akkor történik, amikor a TV2 Tények több munkatársa, köztük Marsi Anikó és Gábor László, az Origo főszerkesztője gyanúsított egy rágalmazás miatt folyó büntetőperben.