
A Fidesz kizárta a Magyar Hangot az eredményváróról
A már szokásosnak mondható ürüggyel akadályozták meg a közéleti hetilap munkavégzését.

A már szokásosnak mondható ürüggyel akadályozták meg a közéleti hetilap munkavégzését.

A Magyar Nemzet volt újságírója, a Magyar Hang jelenlegi egyik főmunkatársa a rendszerváltás idején is tett már így, sőt akkoriban meg is választották ugyanabban a budapesti kerületben, ahol most is indul. A rendszerváltáskor a Fidesz létrejöttében is szerepe volt, de a mai Fidesz által felépített NER-t autokratikus rendszerként emlegeti.

A Főszerkesztők Fóruma a hvg.hu és a Magyar Hang munkatársának ítélte a legjobb cikkért járó 200 ezer forintos díjat, valamint szokás szerint néhány más munkát is kiemelt.

A Magyar Nemzet tavalyi bezárása után éppen egy éve létrejött újság lapigazgatója szerint mostanra a Magyar Hang lett a második legnagyobb példányszámban értékesített közéleti hetilap. Lukács Csaba a Media1-nek tett egy másik fontos bejelentést is, ami a felvidéki magyarokat is érdekelheti.

A hetilapnak valahogy nincs szerencséje a sajtóakkreditációkkal és a helyhiánnyal kapcsolatban. Ha például az MLSZ-en múlik és nem érkezik segítség külföldről, nem tudósíthattak volna a szlovák-magyar meccsről. Nem ez az egyetlen furcsa ügy a hetilap körül.

Beteszik a perrel fenyegetőző hetilapot a kínálatba, de állítólag nem a nyomásgyakorlás miatt. Két másik újság is bekerül, de lesznek olyanok is, amiket viszont levesznek a polcokról.

Az áruház jelezte, még nem döntött, hogy belistázza-e a Magyar Hangot, de a döntést politikamentesen, gazdasági szempontok szerint hozza meg. A Magyar Hang most arra kéri olvasóit, írjanak be a panaszkönyvbe.

Az Aldi ugyanis továbbra sem helyezi ki az egyik legnagyobb hetilapot polcaira. Az áruházlánc korábban az akkor még kormánykritikus Magyar Nemzetet is levette a polcairól egy időre, különös magyarázattal.

Magyar Nemzet lesz az új név, már a jövő hét középétől. Eközben kiderült, mennyien olvassák a Magyar Hangot, a tavaly bezárt magyar nemzetesek lapját.