
Továbbra is csak „részben szabad” Magyarország a Freedom House jelentése szerint
Nincs javulás a tavalyi pontszámhoz képest sem, és több problémát is kiemelt hazánkkal kapcsolatban a szervezet.

Nincs javulás a tavalyi pontszámhoz képest sem, és több problémát is kiemelt hazánkkal kapcsolatban a szervezet.

Bár a Médiatanács a héten meghozott határozatában jogsértést állapított meg annak kapcsán, hogy az RTL Klub 11 alkalommal leadta A Háttér Társaság A család az család című társadalmi célú reklámját 2020 decemberében, a Media1 érdeklődésére a médiahatóság már azt közölte, hogy valójában semmiféle szankciót nem alkalmaz a médiaszolgáltatóval szemben a jogsértés megállapításán túl.

A Médiatanács e heti ülésén ezenkívül elfogadott egy Győrt, Sopront, Székesfehérvárt és Dunaújvárost vizsgáló felmérést is, melyben arra a megállapításra jutottak, hogy a szóban forgó településeken visszaszorulóban van a hagyományos média.

Első fokon még a Labrisz Leszbikus Egyesületnek kedvező ítélet született, és bocsánatkérésre, valamint sérelemdíj fizetésére kötelezte a Magyar Nemzetet a Fővárosi Törvényszék, amiért egy írásában pedofil szervezethez hasonlította a Meseország mindenkié kiadóját, ám a Fővárosi Ítélőtábla friss ítélete már ezzel ellentétes. Az indoklásban Orbán Viktor egy kijelentése is előkerült.

Arra voltak kíváncsiak, megkérdőjelezi-e a hagyományos nemi szerepeket a mese története.

Káel Csaba azt mondta egy interjúban, ha a törvény miatt nem hajlandó Magyarországra jönni egy sztár, „majd jön helyette másik”. A filmügyi kormánybiztos elismerte, hogy amikor a Netflix céggel tárgyalt, többször szóba hozták a bírálói által propagandatörvényként emlegetett gyermekvédelmi törvényt az abban lévő LMBTQ-szabályozás kapcsán.

A hatóság szerint személyes információkat osztottak meg a hirdetőkkel jogosulatlanul, ami sérti az uniós adatvédelmi rendeletet, a GDPR-t.

A Velencei Bizottság állásfoglalása szerint a nyáron elfogadott törvény összeférhetetlen a nemzetközi emberi jogi normákkal, elfogadása elhamarkodott volt, ráadásul a kormány elmulasztotta a civil társadalommal és az ellenzékkel való egyeztetést. Az LMBTQI-ellenes részek visszavonását szorgalmazza a testület. A hírre reagált a Háttér Társaság is.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa nem jár el a streamingszolgáltatóval szemben.

A videós szolgáltatás akár ideiglenes felfüggesztéssel is sújtható.