
Több milliárd hirdetést törölt vagy korlátozott a Google 2021-ben
Ez a keresőóriás a hirdetések biztonságával kapcsolatos éves jelentéséből derült ki.

Ez a keresőóriás a hirdetések biztonságával kapcsolatos éves jelentéséből derült ki.

Bodoky Tamással, az Átlátszó főszerkesztőjével kiegészülve pótinterjú készült az Áldozatok 2006 című, a 2006-os rendőri túlkapásokról szóló filmről abban a közmédiában, ahol korábban erre azért nem kerülhetett sor, mert Skrabski Fruzsina megemlítette, hogy Bodoky Tamással közösen dolgoztak a filmen, és Lánczi Tamás, a hirado.hu-t felügyelő igazgató ezek után már nem akarta, hogy megjelenjen a beszélgetés. Bodoky most 11 év után szólalhatott meg újra a közmédia egyik termékében.

A világ leggazdagabb embere erről egy, a Financial Times által szervezett konferenciáján beszélt, ami az első nyilvános megjelenése volt a Twitter megvásárlásának bejelentése óta.

Az orosz cenzúra mindenkit utolér, még egy sakkoldalt is.

Mert az úgymond megrontja a fiatalokat.

Azért nem jelenhetett meg néhány hónappal ezelőtt a közmédiás hirado.hu interjúja Skrabski Fruzsinával, mert az interjúalany, az Áldozatok 2006 című film készítője megemlítette a beszélgetés során, hogy Bodoky Tamással közösen dolgoztak a 2006-os utcai zavargások kapcsán történt rendőrségi túlkapásokról szóló filmen.

Ezúttal az orosz sajtót külföldön ért „barátságtalan” intézkedésekkel szemben lépnének fel.

Dúró Dóra pártelnök-helyettes a történteket a választás rendje elleni bűncselekménynek tartja.

Az orosz médiahatóság betiltotta az orosz felhasználók hozzáférését a német Bild internetes kiadásához. Ugyancsak blokkolják Alekszandr Nyevzorov orosz tévésztár internetes oldalát. Egyúttal emlékeztettek arra is, hogy tilos interjút közölni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Újabb független médiumot ért utol az orosz cenzúra.