lejáratás

A HírTV új székháza az Angol utcában Budapesten. Fotó: Ladányi András, Media1

Jogerősen pert nyert a HírTV ellen a Fővárosi Ítélőtáblán a Media1 – közöljük a másodfokon eljáró bíróság teljes ítéletét

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete több százezer forintnyi perköltség és illeték megfizetésére is kötelezte a kormánypárti kötődésű KESMA híroldalát, valamint a hirtv.hu nyitóoldalán, önálló hírként és a megjelent valótlan tartalmú írás mellett is közölni kell, hogy amit a Media1.hu tulajdonosi hátterével kapcsolatban állított a HírTV oldala, az nem felelt meg a valóságnak.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke

Vitát váltott ki Fekete-Győr András javaslata, amellyel távol tartaná a „propagandistákat” az újságírástól

A Momentum elnöke és miniszterelnök-jelöltje azt javasolta, ne írhasson újságot az, aki rendszeresen és szándékosan, becsület sértésére alkalmas valótlanságokat közöl lejáratási célból. Többen – köztük a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke és a Mérték Médiaelemző Műhely alapítója – sem értenek egyet ezzel a megoldással.

PestiSrácok

Helyreigazította a PestiSrácok az Origótól átvett hazugságot

150 nappal a valótlanságok megjelenése után, és több szempontból eltérve attól a formától, ahogyan azt a sajtótörvény előírta volna számukra, de végső soron mégiscsak elismerték a PestiSrácok szerkesztői, hogy a Media1-et érintő tavalyi írásukban megjelentek valótlanok voltak.

Mediaworks

Megint pert nyert egy origós hazugság kapcsán a Media1 a Fidesz-közeli médiaholding, a Mediaworks ellen

Másodfokon, immáron jogerősen is azt állapította meg a bíróság, hogy a kormányközeli Mediaworkshöz tartozó Szoljon.hu hazugságokat közölt a Media1 tulajdonosi hátterével és működésével kapcsolatban, amikor a szolnoki megyei lap szóról szóra megjelentette az Origo a témáról néhány perccel korábban publikált valótlan tartalmú írását. Ez már a Fidesz-közeli sajtóholding második jogerősen elvesztett pere az Origo által leközölt valótlanság kapcsán.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások