lejáratás

Velkovics Vilmos az EchoTV-ben korábban.

Zavaros válaszokat adott a HírTV főszerkesztője, amikor a trollhívásos hamisítási botrányról kérdeztük

Miután egy telefonszám lebuktatta a Fidesz-közeli HírTV a Taníték Mozgalmat besározni próbáló hamisítását, a Media1 megkérdezte a portálunk Facebook-oldalán nem először felbukkanó Velkovics Vilmos újságírót, a HírTV főszerkesztőjét a történtekről. Nagyon furcsa válaszokat kaptunk, mellyel Velkovics nem hogy eloszlatta a gyanút a televízió hamisítási ügyével kapcsolatban, hanem inkább még gyanúsabbá tette, sőt egy másik trollkodási ügy is előkerült.

A Taníték Mozgalom a karzaton tiltakozik az Országgyűlés ülésezése közben

Trollos trükközéssel vádolja a HírTV-t a Tanítanék Mozgalom egy hangfelvétel kapcsán (FRISSÍTVE 3.)

A hvg.hu-nak nyilatkozó Törley Katalin szerint a HírTV állításával szemben nem a Taníték Mozgalom tagja beszélt azon a hangfelvételen, amellyel a kormánypárti KESMA-hoz tartozó Hír Televízió a jobb körülményekért küzdő tanárok szervezetét támadta. A riportban ugyancsak hírbe hozott ellenzéki képviselő, Tordai Bence is azt állítja, trollhívás volt hallható a televízióban. Időközben reagált hírünkre Velkovics Vilmos, a HírTV egyik legfontosabb tartalmi vezetője is.

Váczi Gergő, a Tv2 híradósa helyreigazítást olvas be a Tények 2022. 2022. szeptember 10-i adásában. Forrás:Tv2.

Hat év után is csak trükkösen közölte a TV2 a helyreigazításokat Juhász Péterről

Úgy közölt valótlanságokat beismerő közleményeket a TV2 Tények című műsora Juhász Péterről, hogy az ítéletekből egyes részeket kiragadtak, illetve az is előfordult, hogy egyáltalán nem említették meg, hogy ki volt a felperes, azaz Juhász Péterről szólnak az ítéletek és nem hangzott el, hogy megsértették a jó hírnévhez fűződő jogait. A TV2 szerint „a helyreigazító közlemény olyan terjedelmes volt, hogy annak egy adásban való közzététele meghaladta volna a rendelkezésre álló műsoridőt”.

Néhány oroszbarát tartalom az Origón

Gyűjtemény készült arról, milyen módszerekkel tolja az Origo Vlagyimir Putyint és az orosz propagandát

Egy olvasónkat, Pétert annyira feldühítette, amilyen módszerekkel a Gábor László főszerkesztette Origo dolgozik annak érdekében, hogy megtolja az Oroszországgal kapcsolatos propagandisztikus, gyakran valótlanságokra épülő tartalmakat, hogy elkezdte az így közölt „rendkívüli híreket” fényképekkel dokumentálni. Péter a gyűjteménye 1. részét eljuttatta a Media1-nek.

Apáti Bence a HírTV volt műsorvezetőjeként

Apáti Bence szerint nem felmondás, hogy úgy döntött, nem dolgozik tovább a HírTV képernyőseként, emellett nem egy nőtől, hanem egy férfitól kellett bocsánatot kérnie az „Alíz úrról” szóló megalázó publicisztika miatt

A volt HírTV-s műsorvezető legújabb publicisztikájában a Magyar Nemzetben azt állítja, nem nevezhető felmondásnak az, amikor pár napja bejelentette, úgy döntött, nem vezeti többé a HírTV műsorait. Azt is állítja, hogy ő nem egy nőt alázott meg a Magyar Nemzetben, amikor M. Alíz transzneműségét kigúnyolva hol „Aliz úrként”, hol „magát nőnek érző férfinak”, máskor szimplán „férfiként” emlegette őt pár éve. Pedig épp ezért kényszerült annak idején bocsánatkérésre és sérelemdíj fizetésére a kormánypárti lap, ahol Apáti mostani publicisztikájában egyúttal a Media1-et is megpróbálja lejáratni néhány valótlan állítással, így például bántóan alacsonynak nevezi az egyébként közel 4 éve stabilan piacvezető médiapiaci portál, a Media1 látogatottságát.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások