
Új céget alapítottak a Telex vezetői
Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. néven hozott létre új céget a Telex két főszerkesztője és Kárpáti Márton, a lap tulajdonos ügyvezetője, de megmarad a Van Másik Kft. is.
Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. néven hozott létre új céget a Telex két főszerkesztője és Kárpáti Márton, a lap tulajdonos ügyvezetője, de megmarad a Van Másik Kft. is.
„Nem úgy volt az, Pali!” címmel adott ki közleményt a Telex, amelyben Kárpáti Márton, a lap tulajdonosa, egyben az Index egykori főszerkesztő-helyettese arról ír, szerinte nem egészen úgy történtek a dolgok a régi Index szétesése kapcsán, ahogy arról Szombathy Pál nyilatkozott hétfőn megjelent interjújában, amikor azt állította, a távozó indexeseknek volt B terve.
Munk Veronika erről a HVG-nek adott interjúban beszélt, és elmondta azt is, hogyan lett a Telex főszerkesztője. Szavaiból kiderült az is, hogy nem tettek le a fizetőkapus elképzelésükről és részvénytársasággá kívánnak átalakulni a későbbiekben. Az Index magasabb látogatottsága kapcsán a Telex-főszerkesztő hírszeméttel emelhető látogatottságról beszélt.
Kárpáti Márton volt a Media1 műsorának egyik vendége. Elégedetten nyilatkozott az új hírportál indulása óta eltelt 10 napról, és elmondta azt is, hogy hamarosan élesítik a mobilapplikációikat. Beszámolt az első, egyelőre nem hivatalos látogatottsági adataikról is, és cáfolta Kovács Zoltán államtitkár és a kormánysajtó szavait a Telexet támogató cseh milliárdos állítólagos tulajdonszerzésével kapcsolatban.
Napi 500-600 ezer egyedi látogatóval, 2021-re pedig piacvezető pozícióval számol Kárpáti Márton, a pénteken elindult Telex.hu hírportált működtető Van Másik Kft. ügyvezető-tulajdonosa, az Index volt főszerkesztő-helyettese, aki a Media1-nek válaszolt elsőként az új portál elindítása után felmerülő kérdésekre.
Munk Veronika főszerkesztő és Kárpáti Márton ügyvezető igazgató beköszöntőjével péntek délután megkezdte tevékenységét a volt indexesek új hírportálja. A lap egyelőre fizetőkaput nem kapcsolt be. A pénzük néhány hónapra biztosan fedezi a 70 munkatárs bérét.
Kárpáti Márton, a Telex tulajdonosa, az Index.hu egykori főszerkesztő-helyettese szerint a héten most már elindul az új lap.
Sztankóczy András, az Index vezető szerkesztője a Media1 műsorában reagált a megújuló Indexet ért néhány bírálatra, például arra, mit keres az orbanviktor.hu egykori üzemeltetője a lapnál, vagy hogy miért lett hirtelen szakértő Nógrádi Györgyből az Indexen, holott korábban szélhámosnak állították be. A műsor vendége volt Kárpáti Márton, a Telex tulajdonosa, az Index volt főszerkesztő-helyettese is, aki elmondta, hogyan lett ő a tervezett lap tulajdonosa, mi alapján válogatják össze az 50 embert a 90 távozó indexes közül a Telexhez, illetve azt, hogy mennyiben lesz más a Telex, mint korábban az Index, de megkérdeztük azt is, mi lesz, ha néhány hónap múlva elfogy a most beérkezett támogatási pénz.
Munk Veronika, az Index volt főszerkesztő-helyettese jelentette be egy olvasói támogatást kérő videóban pénteken, hogy Telex néven készülnek új hírportált indítani egykori munkatársaival. Bár a telex.hu internetes végződés hátteréből akár arra is lehetne következtetni, hogy a távozó indexesek előre megsejthették Dull Szabolcs főszerkesztő július 22-i kirúgását, Kárpáti Márton alapító a Media1-nek azt mondta, nem erről van szó.
Kárpáti Márton Van Másik Kft. néven hozott létre új céget, vette észre az mfor.hu