
Jogerősen is pert nyert a Jobbik elnöke a TV2 Tények című műsora ellen
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is helyreigazítás közlésére kötelezte a csatorna hírműsorát, amiért az újból valótlanságot közölt Jakab Péterről.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is helyreigazítás közlésére kötelezte a csatorna hírműsorát, amiért az újból valótlanságot közölt Jakab Péterről.

Azt sérelmezi, hogy többször is a „baloldali” jelzővel illették az állami médiában.

A Jobbik tapolcai országgyűlési képviselője már a sokadik perét nyeri.

Kisebb változás történt a Fővárosi Törvényszék adatai alapján abban, melyik lap hány sajtópert veszít. Az adatokból az is kiderül, hogy továbbra is a kormánypárti lapok közlik a legtöbb valótlanságot, és jóval kevesebb helyreigazításra szorulnak a nem kormánykötődésű médiumok.

A jogerős bírósági ítélet szerint a Bors és az Origo is valótlanul állította a DK elnökéről, hogy ittas volt a párt egyik rendezvényén.

A hírportál a harmadik peres ügyben is győzött a kormányközeli véleményvezérek bejegyzéseit megtoló Megafonnal szemben.


A Megafon azt állította, nem igaz, hogy közpénzből működik és hogy nem független, ahogy azt a Telex állította, ezért helyreigazítást próbált kikövetelni a laptól.

A lap azt írta, nincs bizonyítéka arra, hogy a kormánypárti véleményvezérek Facebook-hirdetéseit fizető Megafon közpénzből működne. A Telex eközben kitart és pereskedik.

Ezúttal a Kontrának kell helyreigazító közleményt közzétennie a Jobbik elnökéről.