főszerkesztő

A Bors című bulvárnapilap utcai hirdetése

Bréking: Felmondott az elfideszesített Bors főszerkesztője és átigazol a Blikkhez

A távozásra rálátó forrásaink szerint a 2017-ben, Andy Vajna kormánybiztos tulajdonossá válását követően kinevezett, ám a lapot szakmai alapon kiegyensúlyozni próbáló Kovács Vince megcsömörlött attól, ami a Borsot tulajdonló Fidesz-közeli Mediaworks kiadónál folyik. A Media1 értesülése szerint Kovács Vince az általa alapított Blikkhez tér vissza főszerkesztő-helyettesként. Nem ő lesz az egyedüli távozó.

Story magazin borítójának egy részlete a megújulás után

Új, közös főszerkesztő a Story és a Best élén

Február közepétől a Story és Best magazin szerkesztősége újra közös főszerkesztő vezetésével állítja elő a sztármagazinok tartalmát. A csapat élére Takács Gabriella, a Borstól érkezik a céghez.

Starcz Ákos, az Indamedia igazgatósági tagja, az Index.hu Zrt. új vezérigazgatója és igazgatósági tagja

Új Index-vezérigazgató: csúsztatás, hogy Szombathy Pál elbocsátásakor verőemberek jelentek meg

Starcz Ákos, az Index néhány hete kinevezett vezérigazgatója a Media1 hétfő este adásba kerülő hosszabb lélegzetvételű interjújában azt mondta, nem egészen úgy történt, mint amit a Szombathy Pállal, az Index volt főszerkesztőjével és exvezérigazgatójával a 24.hu-n a távozása körülményeiről megjelent beszélgetés alapján feltételezhet az olvasó.

Országút c. kétheti lap

Főszerkesztőt váltott az Országút

Az állami pénzből idén indított művészeti, tudományos, közéleti folyóirat élén Falusi Mártont Szerdahelyi Csongor váltotta.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások