
Facebook: 46 amerikai állam csatlakozott a trösztellenes vizsgálathoz
Amiatt aggódnak, hogy a Facebook kockára tehette felhasználói adatainak biztonságát, korlátozta a fogyasztók választási lehetőségeit és megemelte hirdetéseinek árait.
Amiatt aggódnak, hogy a Facebook kockára tehette felhasználói adatainak biztonságát, korlátozta a fogyasztók választási lehetőségeit és megemelte hirdetéseinek árait.
Pedig a NEManya blogot plagizáló Bátonyi Donát ügyében először a kesmás lap főszerkesztője még megpróbálta egy elnézést kérő magánlevéllel elsimítani az ügyet.
Egy Facebookon publikált novellát közölt sajátjaként a kormánypárti Közép-európai Sajtó- és Média Alapítványhoz tartozó Mediaworks újságja, a Dunántúli Napló.
15 ezren azért váltak tagjává egy Facebook-csoportnak, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy a Fidesz-delegáltakból álló Médiatanács törvénytelenül hónapokig rettegésben tartotta a szegedi Rádió 88-at. Nemrég a csoport teljesen új nevet és új funkciót kapott: olyat, ami a Fidesz-közeli szegedi polgármesterjelöltet szolgálja.
A cég fizetni fog a vele együttműködésre lépő médiavállalatoknak az új fül alá kerülő tartalmakért. Íme, hogy mit lehet még tudni az újdonságról.
A tavalyi 17 százalék után ugyanakkor idén már csak 12 százalékkal, 2021-re pedig mindössze 9 százalékos bővüléssel számolnak a Zenith Advertising szakértői. Az internetes reklámpiac ezzel a teljes hirdetési piac növekedési üteméhez igazodik.
A Politico szerint nem csak amerikai felhasználók beszélgetéseit rögzítette a közösségi oldal, hanem európai uniós állampolgárok közül is néhány tucatét. Ha bebizonyosodik az uniós adatvédelmi rendelet megsértése, a vállalkozás az éves árbevétele 4 százalékát is fizetheti bírságként.
A közösségi portál más nagy hírügynökségekkel karöltve saját hírcsatornával szeretne harcba szállni az álhírgyárakkal szemben.
210 olyan csatornát zárolt a YouTube videómegosztó, amelyek célja a hongkongi tüntetések megítélésének befolyásolása volt. Korábban a Facebook és a Twitter is szembe került azokkal a csoportokkal, akik mögött feltételezések szerint kínai kormányzati szervek állnak.
A közösségi oldal szóvivője szerint az európai felhasználók telefonbeszélgetéseiről nem készített leiratokat.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.