
40 milliós büntetést kapott az Airbnb
A Gazdasági Versenyhivatal azért szabott bírságot az Airbnb-re, mert az nem tartotta be maradéktalanul a hatóság felé vállalt korábbi kötelezettségeit a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásaival kapcsolatban.

A Gazdasági Versenyhivatal azért szabott bírságot az Airbnb-re, mert az nem tartotta be maradéktalanul a hatóság felé vállalt korábbi kötelezettségeit a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásaival kapcsolatban.

A szlovák oknyomozó újságíró és barátnője közel három évvel ezelőtti, nagy botrányt és politikai viharokat is kiváltó meggyilkolása és egy további gyilkosság miatt áprilisban eredetileg 23 évre ítélték Miroslav Marceket.

Folytatódik F. Gábor újságíró évek óta tartó kálváriája a 2016 decemberében jelentős változtatásokkal megjelent, megbütykölt Orbán-interjú ügyében. Noha korábban az újságíró számos, az ennek elkövetésével őt vádoló ügyészség állításának hitelességét megkérdőjelező ellentmondásra világított rá, ma a bíróság még súlyosbította is a végig az ártatlanságát hangoztató, az elkövetés tényét megkérdőjelező médiamunkás büntetését, amit a miniszterelnöki interjú állítólagos megváltoztatásáért kapott. F. Gábor a Media1-nek elmondta, mit gondol erről az egész ügyről, és azt jelezte: a Kúriához fordul az 1950-es éveket idéző eljárás miatt.

A TV2-nek 3,3 millió forint bírságot kell átutalnia a médiahatóságnak a Tények Plusz egyik adása miatt, ha az erről szóló hatósági döntés jogerőssé válik. A Rádió 1 egy ejnyével megúszott egy burkolt reklámozást a Balázsékban, és a cég egyúttal kapott egy értékes kereskedelmi rádiós frekvenciát Miskolcon. A Médiatanács elfogadott továbbá néhány érdekes tanulmányt, és elindította a rádiókat segítő műszaki pályázatot.

A Médiatanács most épp 12 millió forintra büntetné az RTL Klub médiaszolgáltatóját a VV 2011-ben sugárzott szériája miatt, holott eredetileg még 144 millió forint volt a kiszabott bírság összege. Az ügy már többször megjárta a bíróságokat, mert a grémium mindig jogsértő határozatokat adott ki. A Médiatanács e heti ülésén egyébként újra zöld lámpát kapcsolt a fideszes vezetésű Székesfehérvár helyi rádiójának, de csak ideiglenesen.

Másodfokon is elmarasztalta a Fővárosi Ítélőtábla a közmédiát fenntartó Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-t, mert híradója egyoldalúan és valótlanságot terjesztve tudósított egy sajtótájékoztatóról.

A grémium a HírTV Kocsis-Cake Olivió származásával is foglalkozó Sajtóklub adását is megvizsgálta, de azt rendben találta. A Médiatanács elindította a kecskeméti, a siklósi és a szigetvári rádiós pályázatokat.

A távközlési óriásra kirótt 10 millió forint összegű bírság mellett a cég vezetőjének is át kell utalnia 1 millió forintot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak.

Nem úgy influenszerkedett, ahogy a hatóság szerint szabályos.

A több százezer utast érintő tavalyi hackertámadás miatt még annál is többet kellene fizetnie a brit légi vállalatnak, mint a Cambridge Analytica botrány után a Facebooknak.