A média iránt érdeklődő szakmabeliek kíváncsian várták a készülő médiatörvénnyel kapcsolatos szakmai egyeztetést, szabályozási koncepciót. Konzultáció vagy legalább kormányzati kommunikáció helyett – megint, akárcsak 2010-ben – csak egy képviselői indítványt nyújtottak be, annak tisztázása nélkül, hogy a módosításokból mennyi tekinthető átmeneti szabályozásnak, és mennyi véglegesnek.
Mert hiába keringenek hírek arról, hogy átfogó törvénymódosítást terveznek később, széleskörű konzultációval, a megválasztott testületeket akkor már aligha fogják újraalkotni. Ezért egyes elemek feltehetően maradandóak, így azokról mindenképpen szükséges lett volna társadalmi és szakmai egyeztetést, érdemi konzultációt folytatni (többek között a médiaszakmai szervezetek bevonásával), már csak azért is, mert a jószándékú javaslat számos rejtett aknát hordoz, és egyes pontokon inkonzisztencia is tetten érhető. A Parlament honlapja szerint ugyanakkor a zárószavazást június 22-23 között, azaz már jövő hétfőn vagy kedden megtartják a törvényről, így szinte semmi esély nincsen a vitának, társadalmi egyeztetésnek még a kialakulására sem.
Pártdelegáltak lesznek többségben az irányító testületekben a szakma által jelöltekkel szemben
Kétségkívül a legfontosabb változás, hogy a Javaslat eltörli az eddigi MTVA-t, a Közszolgálati Közalapítványt, és alapjaiban alakítaná át a Médiatanács működését is. A közmédia vezető tisztségviselőinek megbízatását visszavonja és a közmédia átmeneti időre szóló vezetőinek a kinevezésére az audiovizuális politikáért felelős minisztert bízza meg – aki már meg is bízott egy kormánymegbízottat, Grósz Juditot az átmeneti irányítással.
Az irányító testületek kiválasztásában alapvetően pozitív változásokat látunk, hiszen a szakma mindkét testületben bevonódik bizonyos mértékig. A Független Közszolgálati Testület (a továbbiakban: Testület) a Közszolgálati Kuratórium helyett jön létre. Nagyon szerencsés, hogy helyet kapnak a szakmai szervezetek jelöltjei. Csakhogy két lényeges problémától is szenved. Az egyik, hogy a Testület kétharmada továbbra is politikai jelölt. Miért ne lehetne a közmédia felügyeletében, irányításában túlnyomórészt társadalmi és szakmai képviselet, nem ez lenne-e a függetlenség legfőbb garanciája? Például lehetőség lenne arra, hogy a megyék, vagy régiók állítsanak jelölteket, ami jól kifejezné a magyar vidék reprezentációját a közmédiában.
Egyáltalán kik lehetnek szakmai jelölő szervezetek?
A másik jelentős probléma, hogy a szakmai jelöléseket tevő szervezetek köre nincsen kellőképpen tisztázva.a: a bírósági vagy hatósági nyilvántartásba vett a) országos civil szervezetek, amelyeknek tagjai ténylegesen médiatartalom-előállítással foglalkoznak, b) a médiaoktatás és -tudomány területén működő országos szakmai szervezetek, c) a médiaipari országos szervezetek. A második és harmadik kategóriánál még az sem feltétel, hogy civil szervezetek legyenek, tehát felmerül, hogy például egyetemi tanszékek is lehetnek-e jelölő szakmai szervezetek. Emellett az „országos” nem mindig értelmezhető, és nem is nyilvánvalóan szükséges feltétel.
Álszervezetek is megtrollkodhatják?
Hiányoznak olyan garanciális feltételek is, amelyek kizárnák, hogy politikai érdekeket képviselő álszervezetek trollkodják meg a jelölési eljárást: ilyen lehetne például a legalább 10 éves működési múlt, a tényleges és jelentős szakmai tevékenység igazolása, a finanszírozás tisztasága és függetlensége, valamint a pártpolitikai kötődésre utaló jelek hiánya. Ezeket a feltételeket pótolni kellene.
Hogy ki döntsön erről, természetesen fontos és nehéz kérdés, de például a Közszolgálati Testület, amelynek új neve Közszolgálati Tanács, és amely az egyetlen jogfolytonos testület a Javaslat értelmében, és amely a választást amúgy is lebonyolítja, esetleg kézenfekvő megoldás lehet.
Körül kellene bástyázni a szakmai feltételeket
Ráadásul a Testület tagjaival szemben semmilyen szakmai, képzettségi követelmény nincsen. A skandináv országokban jellemzően akadémiai szakembereket, médiaszakembereket, médiavezetőket választhatnak a közmédia igazgatótanácsának tagjává. A német alkotmánybíróság 2014-es döntése szerint a politikai képviselet a közmédiában nem lehet nagyobb, mint egyharmad. (Magyarországon viszont a párthoz kötődő tagoknak lesz kétharmados aránya a 3+3+3 fős testületben.) De az is erősíthetné a független működést, ha a tagok nem egyszerre cserélődnek, hanem szakaszosan, vagy ha a testület döntési mechanizmusa magas fokú konszenzust igényel (minősített többséget vagy konszenzust, vagy arányosan az egyes csoportok többségének szavazatát).
Tehát egyfelől jó lenne több szakmai képviselet, esetlegesen egyéb társadalmi képviselet (megyék vagy régiók, egyetemek), mert az egyharmad kisebbségben marad a Testületben, másfelől jó lenne a szakmai (és esetleg társadalmi) tagok megválasztását erősebb garanciákkal körülbástyázni.
A Médiatanács összetétele és hatásköre csaknem ugyanennyire fontos a médiaszíntér szempontjából. Nagyszerű, hogy az Elnök nyílt pályázat útján talált szakértő személy legyen. Csakhogy amikor szavazásra kerül a sor, a négy politikai delegálttal szemben a szavazata csak egyet fog érni. Itt is az lenne a legjobb, ha a pártdelegáltak kevesebben lennének, és jóval több szakmai tag lenne, például többségben lennének a szakmai tagok, vagy vétójoguk lenne.
Hiszen hiába választják kétharmaddal a tagokat, tapasztaltuk, hogy ez semmire sem biztosíték. Nemcsak az a szempont, hogy egy éven belül visszaélnek-e ezzel, hanem hogy 8-15 év múlva elképzelhető-e a visszaélés, vagy garanciákkal ki van zárva.
Különösen fontos ennek a jelentősége, mivel az új Sajtóalap is a Médiatanács alá tartozik majd. Így veszélyesen közel kerül a független sajtó támogatása a politikai képviselethez.
A Sajtóalapnak 100%-ig szakmai alapon kellene működnie
Hangsúlyozom, Magyarországon kimondottan szükséges lenne egy Sajtóalap működése, mert a magyar piac nem képes minden igényt kielégítően finanszírozni egy sokszínű magas színvonalú médiaszínteret, hiszen alacsony a fizetőképes kereslet, kicsi-közepes a lakosságszám, és a nyelv izolálja a piacot a régiótól. Csakhogy, a Sajtóalapnak 100%-ig szakmai szervezet kellene lennie (és ennek feltételeiről alább).
Ugyanakkor a médiatörvényt módosító Javaslat szerint a Sajtóalap igazgatója felett a Médiatanács elnöke ugyanúgy teljhatalmat gyakorol, mint a jelenlegi Médiatanács elnöke az MTVA igazgatója felett. Természetesen, amennyiben a Médiatanács elnöke egy tisztességes szakember lesz, nem pedig partikuláris érdekek képviselője, akkor olyan ügyvezető igazgatót tud kinevezni a Sajtóalap élére, aki igazságos döntéseket hoz. De ahogy említettük, nem az a kérdés, hogy van-e a jogszabálynak ideális olvasata, hanem hogy van-e visszaélést engedő olvasata, és ennek bizony van. Ráadásul, nem is az Elnök, hanem a Médiatanács fog dönteni a pályázatokról, a tervezet „pályázat útján elnyert és a Sajtóalap által folyósított” támogatásról beszél. Hiába említi az indokolás, hogy az elosztásról „szakmai bizottságok” döntenek, erről jelenleg semmi sincs a törvénytervezetben.
Ezért jelen formájában a Sajtóalap túlzottan ki van szolgáltatva a Médiatanácsnak.
Más kérdés, hogy amennyiben a szakmára bízzák a döntést, akkor megint csak érdemes a bizottság összetételét sokszínűen megállapítani, hogy különböző szakmai csoportokat képviseljenek. A jelenlegi Javaslat csak a pályáztatási eljárás elveit írja le, amelyek: átláthatóság, követhetőség, diszkriminációmentesség és garanciális kiszámíthatóság, de javasolt lenne társadalmi vitát folytatni az odaítélés tartalmi kritériumairól, és jogszabályban rögzíteni annak is legalább az egyes alapvető szempontjait.
Finanszírozási kérdéseken is múlik a közmédia függetlensége
A Médiatanács egy további, szükségtelen hatásköre lenne a közszolgálati médiaszolgáltatás rendszerének átalakításáról való döntés. Valójában ez a Testület feladata kellene hogy legyen, amely a közmédia tulajdonosi jogait gyakorolja. A költségvetés egyébként is az állam által meghatározott, így aligha indíthat a Testület egyeztetés nélkül új csatornákat. Azonban nincs arra észszerű magyarázat, hogy miért a Médiatanács döntsön e kérdésben.
A korábbi törvény nem zárta ki az üzembentartási díj esetleges visszavezetésének lehetőségét, amikor úgy fogalmazott, hogy a finanszírozás „a Magyarországon élők közös áldozatvállalásával, állami finanszírozás mellett” történik. A jelenlegi szöveg viszont elhagyja a közös áldozatvállalásra való utalást, és kizárólag állami finanszírozást említ. Szakmailag számos érv szól az üzembentartási díj közvetlen fizetése mellett, mert erősíti a kapcsolatot a néző és a közmédia között, hangsúlyozza a felelősségvállalást mindkét részről, és átláthatóbbá teszi a finanszírozást.
Emellett a finanszírozás módja nem teljesen világosan és konzisztensen jelenik meg a Javaslatban.
Egyfelől remek, hogy a médiatörvény módosítása után a költségvetési tervet három évre kellene kialakítani, de a feladatarányos finanszírozás nem olvasható ki egyértelműen a Javaslatból. Habár a költségvetés tervezésének a módja szabályozva van, de az nincs egyértelműen benne, hogy mennyire részletesen meghatározott feladatokhoz kell a költségvetési számokat hozzárendelni (108. §).
Annál is zavarba ejtőbb ez, mert egy másik ponton az állami hozzájárulást a tévékészülékek száma alapján állapítaná meg (212. §), ami nem azt mutatja, hogy ez egy gondosan kikalkulált, három évre szóló, feladatarányos összeg lesz. Ennek hatása van a közmédia függetlenségére, ezért egyáltalán nem lényegtelen kérdés. (A tévékészülékek számán alapuló állami hozzájárulás azért is felvet kérdéseket, hiszen növekszik azok száma, akik például valamelyik on-demand streamingszolgáltatással fogyasztanak tartalmakat, tehát például számítógéppel, táblagéppel, ők pedig nem feltétlenül vásárolnak tévét.)
A közmédia tervezett neve is újragondolásra szorulna
Talán apróság, de értelmetlen a közmédiát – ha már átnevezik – még mindig Rádió és Televízió Zrt. névvel illetni, hiszen a rádió és a televízió mind kevésbé a tényleges felülete a médiafogyasztásnak, amely áttevődik az internetre, mobil applikációkra, és remélhetőleg az új közmédia fejlődni fog ezen a területen is. Ezért valójában barátságosabb és korszerűbb név lenne például a Magyar Közmédia Nonprofit Zrt.
Túlságosan gúzsba köti a vezérigazgatót az alacsony szerződéskötési limit
Ugyancsak kevésbé átgondoltnak tűnik annak a szabálynak a változatlanul hagyása, amely a közmédia vezérigazgatójának szerződéskötését 300 millió forint felett a Testület előzetes jóváhagyásához köti. Fontos a felügyelet, de az infláció következtében érdemes lehet az összeghatárt újragondolni, ugyanis ma már a 300 millió forintos összeghatár egy országos közmédium műsorbeszerzései és nagyobb szerződései szempontjából kifejezetten alacsonynak számíthat.
Összegzés: az irány jó, de lennének javítani valók
Összességében a Javaslat alapvetően pozitív változásokat eredményezhet, és világosan látszik rajta a függetlenség javítására irányuló törekvés. Többek között kategorikusan előírja, hogy a Médiatanács minden új médiapiaci összefonódást megvizsgál – ez azt is kizárja, hogy akár a kormány, akár a Versenyhatóság vonja el a Médiatanács erre irányuló hatáskörét, ahogyan az például a KESMA létrehozásakor történt. Azonban a sietség is nyilvánvalóan tükröződik a Javaslaton, és a leglényegesebb kérdéseket nem lenne szabad társadalmi, szakmai egyeztetés nélkül eldönteni.
Fontos garanciák hiányoznak még, különösen a közmédia társadalmi felügyeletére vonatkozóan, amely téren egyébként más megoldásokat is meg lehetne fontolni, mint a politikai-civil kvóta, ráadásul a politika túlsúlyával.
Benyújtotta a TISZA a közmédiát átalakító médiatörvény-módosítást (BŐVÍTETT)
Tarr Zoltán Grósz Juditot, az RTL volt vezérigazgató-helyettesét bízta meg a közmédia átalakításával
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Az MTVA székháza Budapesten. Ladányi András, Media1.hu
