Grósz Judit, az RTL Magyarország digitális- és üzletfejlesztési igazgatója

Tarr Zoltán Grósz Juditot, az RTL volt vezérigazgató-helyettesét bízta meg a közmédia átalakításával

Grósz Juditot, az RTL Magyarország volt vezérigazgató-helyettesét bízta meg a közmédiáért felelős miniszteri biztosi feladatokkal Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. Grósz Judit társadalmi párbeszédet ígér a közmédia átalakításával kapcsolatban és nyílt pályázatot.

Tarr Zoltán hétfőn este egy Facebook-posztban jelentette be, hogy Grósz Juditot bízta meg miniszteri biztosként a közmédia körüli teendők összefogásával.

A bejegyzés szerint a feladat az RTL Magyarország volt vezérigazgató-helyettesének feladata a közmédia kiegyensúlyozott működésének előkészítése, valamint az ehhez kapcsolódó szakmai és társadalmi egyeztetések koordinálása lesz. Tarr azt írta: a közmédia „felszabadítása” összetett ügy, ezért szerinte a szükséges lépéseket miniszteri biztosnak kell kezelnie.

A poszt alapján Grósz Judit kiemelt feladata lesz a közmédia működési átvilágításának összefogása. Tarr szerint a folyamat része lesz az ideiglenes vezetés felállítása, a politikai propaganda megszüntetése, a pénzügyi és működési audit elindítása, valamint az intézményi konszolidáció megkezdése addig, amíg egy nyilvános pályázaton megválasztott, független vezető át nem veszi a közmédia irányítását.

Tarr Zoltán a bejegyzésben azt írta: a médiaszabadság biztosítása kiemelkedően fontos lépés „a demokrácia és az európai értékekhez való visszatérés” szempontjából. A közmédiáról úgy fogalmazott, hogy azt „évek alatt ejtette rabul az orbáni hazugságipar”.

Grósz Judit korábban az RTL Magyarország digitális területekért felelős vezérigazgató-helyettese volt, ahol a hazai streamingpiacot átalakító digitális platform felépítésében vett részt: 2024-ben, sokakat meglepve távozott.

Emellett korábban a Microsoft Magyarország marketingigazgatótójaként dolgozott, ahol komplex üzleti modellváltást vezetett. Tarr szerint Grósz Judit médiapiaci, intézményi átalakulási és adatalapú stratégiai döntéshozatali tapasztalataira lenne szükség a közmédia megújításának koordinációjában.

Grósz Judit pályája korábbi szakaszában a UPC Hungary-nél, a HVG-nél és a Publicisnél tevékenykedett.

Grósz Judit társadalmi párbeszédet és nyilvános közmédiás pályázatot ígér

Grósz Judit LinkedInen így kommentálta a felkérést:

„Új fejezet kezdődik!  A közmédia megújulásának koordinálásért felelős miniszteri biztosként az a megtisztelő feladatom, hogy hozzájáruljak egy valóban szabad, hiteles és az ország egységét szolgáló közmédia megteremtéséhez. Az átmeneti időszakban a feladatom összetett: egy ideiglenes vezetés mellett koordinálni a propaganda felszámolását, a pénzügyi és működési audit elindítását – addig, amíg az új, nyilvános pályázaton megválasztott vezető átveszi a közmédia irányítását. Közben széleskörű társadalmi és szakmai párbeszédet indítunk, mert egy valódi közszolgálati média csak az ország és a szakma részvételével születhet meg. Ennél szebb szakmai küldetést nehéz elképzelni. Köszönöm a bizalmat, munkára fel!”

 

Egy korábbi tiszás jelölt és egykori közmédiás bejelentkezett a köztévé vezetésére – kongatják a vészharangot Csalami Csaba múltja és nyilatkozata miatt

Váratlanul távozik az RTL Magyarország egyik vezérigazgató-helyettese

Magyar Péter nagy bejelentést tett a közmédia átalakításáról: törvényjavaslatot nyújtanak be a jövő héten

Felmondott Papp Dániel, az MTVA hírhamisító vezérigazgatója

Tarr Zoltán bejelentette: országos párbeszéd indul a közmédia jövőjéről

 

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító:Grósz Judit, az RTL Magyarország digitális- és üzletfejlesztési igazgatójaként. Fotó: RTL sajtószoba  / Media1-achívum

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások