Tóth Tamás Antal

Kiszivárgott Mediaworks-memó: „Zelenszkij lejárató cikkek”, „telefonos segítség Moszkvából” – Tóth Tamás Antal neve is felbukkan

A Telex szerint egy kiszivárgott Mediaworks-memóban „Zelenszkij lejárató cikkek” és „telefonos segítség Moszkvából” is szerepelt. A lap szerint a dokumentumban említett „Tamás” Tóth Tamás Antal lehetett. Ő korábban Szalai Vivien alatt a TV2 hírigazgató-helyettese volt. Korábbi cégét kényszertörléssel szüntették meg adótartozás hátrahagyása után, de egy időben Habony Árpádnál is dolgozott.

Újabb részlet került elő a Mediaworks Hungary Zrt.-t érintő, csütörtök este nyilvánosságra került adatlopási üggyel összefüggésben.

A Telexnek egy neve elhallgatását kérő kiberbiztonsági szakértő egy olyan dokumentumról számolt be, amely egy 2025. január 7-i, a Mediaworksnél tartott tartalommenedzsment-megbeszélésről készült memónak tűnik.

A Telex szerint a dokumentumban a Mediaworks lapjainál készülő témákat és azok kezelését vitatták meg. Szó esett benne többek között Donald Trump amerikai elnök beiktatásáról, David Pressman budapesti amerikai nagykövetségi ügyvivő távozásáról, a lakástámogatási rendszerről és a KRESZ változásáról is. A lap beszámolója szerint a memóban azonban szerepelt egy különösen figyelemre méltó pont is:

„Zelenszkij lejárató cikkek -> Tamás telefonos segítséget kér majd Moszkvából”

A Telex megjegyezte: a dokumentumból nem derül ki, pontosan miért lett volna szükség segítségre, miért éppen Moszkvából, illetve milyen jellegű segítséget vártak volna onnan. A lap szerint ugyanakkor a memóban felsorolták a megbeszélés résztvevőit is, köztük Tóth Tamás Antalt, és mivel a résztvevők között ő volt az egyetlen Tamás, a Telex szerint jó eséllyel róla lehet szó.

A Telex azt is felidézte, hogy két nappal a memóban szereplő megbeszélés után, 2025. január 9-én jelent meg Tóth Tamás Antal tollából a Magyar Nemzetben egy Volodimir Zelenszkijt támadó írás.

A diktátor tálcán adta át hős katonáit az agresszornak” című cikk szerint „Karácsonyi tűzszünet helyett ukrán hősi halott katonákkal kerül a történelem szemétdombjára Zelenszkij”. A cikkben a szerző az orosz védelmi minisztérium egy videójáról számolt be, amely szerint az orosz hadsereg ukrán katonai egységeket semmisített meg a „Donyecki Népköztársaságban”, azaz az Oroszország által Ukrajnától egyoldalúan elcsatolt egyik területen. Ebből vezette le Tóth Tamás Antal, hogy az oroszok által megölt ukrán katonák vére Zelenszkij lelkén szárad, hiszen ha tűzszünetet kötött volna, a meggyilkolásuk is elmaradt volna.

A Telex megkereste a Mediaworksöt is, többek között azt kérdezve, valóban Tóth Tamás Antalról van-e szó, mire utalt a moszkvai segítségkérés, illetve kapcsolódott-e a megjegyzés a két nappal később megjelent Magyar Nemzet-cikkhez. A Telex cikkének megjelenéséig nem kaptak választ.

Tóth Tamás Antal korábban Szalai Vivien helyettese volt a TV2-nél

Tóth Tamás Antal neve a Media1 olvasói számára sem ismeretlen. A Media1 2019-ben számolt be arról, hogy távozott a TV2-től Tóth Tamás Antal, aki akkor a TV2-nél hírigazgató-helyettes volt.

Tóth Tamás Antalt 2017-ben nevezték ki a TV2 hírigazgatóságán, Szalai Vivien hírigazgató helyetteseként. A TV2 akkor azt közölte róla, hogy a közmédiától érkezett a csatornához.

A Media1 2019-es cikke felidézte azt is, hogy Tóth Tamás Antal távozásakor a TV2 átszervezéssel indokolta a változást, és azt közölte, hogy megszüntetik a hírigazgató-helyettesi posztot. Később egyébként Tóth Habony Árpád V4NA nevű „hírügynökségénél” is felbukkant.

Korábban adótartozás és kényszertörlés miatt került elő a neve

Tóth Tamás Antal kinevezésekor nemcsak médiás múltja, hanem korábbi céges ügyei miatt is a sajtó figyelmébe került. Az ügyről korábban a Media1 főszerkesztője, még a 24.hu munkatársaként írt elsőként. A 2017-es cikk szerint Tóth Tamás Antal olyan vállalkozás tulajdonosa és vezetője volt, amely adóhátralékot felhalmozva, cégbírósági kényszertörléssel szűnt meg.

Tóth Tamás Antal korábban felügyelőbizottsági tag volt a közmédia egyik leányvállalatánál, az Új Média és Teletext Kft.-nél is, ahonnan a korábbi céges ügy nyilvánosságra kerülése után távolították el.

A TV2 akkor a 24.hu-nak azt közölte, hogy Tóth Tamás Antal korábbi ügyeiről tudtak, de azt nem tartották problémásnak az új feladatkör szempontjából.

Hatalmas adatlopási ügy a Mediaworksnél

Mint arról korábban beszámoltunk, a Telex csütörtök este írta meg, hogy a World Leaks nevű, zsarolásra specializált kiberbűnözői csoport csaknem 15 millió fájlt, összesen mintegy 8,5 terabájtnyi adatot szerzett meg, majd tett közzé a Mediaworks rendszeréből.

A kiszivárgott fájlok között a Telex szerint régebbi és újabb dokumentumok is vannak, köztük bérjegyzékek, szerződések, kimutatások és belső üzenetek.

A Mediaworks Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata: hozzá tartoznak többek között országos és vármegyei lapok, hírportálok, valamint más médiatermékek. A cég 2018-ban került a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz, vagyis a KESMA-hoz, amely a kormányközeli médiarendszer egyik legfontosabb ernyőszervezete.

A most előkerült dokumentum azért is különösen figyelemre méltó, mert ha hiteles, akkor mélyebb betekintést engedhet abba, miként zajlott egyes politikai-külpolitikai témák kezelése a Mediaworks rendszerén belül.

Amennyiben a Mediaworks vagy Tóth Tamás Antal reagál az ügyre, cikkünket frissítjük.

Óriási adatlopás érte a Mediaworksöt – a darkwebre kerültek a szenzitív adatok

A TV2 vizsgálatot indított Szalai Vivien és köre ügyében

Összedől a propagandagyár? Válságban a Győr+ Média: a vezérigazgató szerint a Fidesz-frakció is cserbenhagyta

Elismerte Mészáros Lőrinc cége, övé a TV2 Csoport, de azt ígéri, nem adja el

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Tóth Tamás Antal, itt még az állami média munkatársaként

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások