Ahogy arról beszámoltunk, a TV2 Tények című műsorának 16 (tizenhat) alkalommal be kell(ene) olvasnia, hogy milyen valótlanságokat állított a volt politikusról.
Mivel ezt nem tették meg, Juhász kénytelen volt végrehajtást indítani a kormányközeli televízió-csatorna ellen. Mivel azonban ez sem vezetett eredményre és nem tartották magukat a jogerős ítélethez, a TV2-nek már két alkalommal is 500 ezer forint végrehajtási bírságot kellett fizetnie. Ez az alkalmanként kiszabható maximális végrehajtási bírság jelenleg.
Juhász Péter egy szerdán közzétett videójában elárulta, hogy a tévé inkább többször kifizette már ezt a félmilliós összeget, mint hogy közzétegye a helyreigazításokat.
Hogy felhívja erre a lehetetlen helyzetre a figyelmet, Juhász ma, szerdán egy geghez folyamodott. Egy videóban közvetítette, hogy elment a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai börtönébe, hogy ott „meglátogassa” a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) letartóztatásban lévő elnökét, Schadl Györgyöt és rávegye, a korábbi gyakorlatnak megfelelően járjon el Tóninál, Ádámnál vagy Barbaránál (a nyilvánosságra került lehallhatási jegyzőkönyvekben említették e három nevet együtt, ám Rogán Antal miniszter tagadja, hogy ő lenne „Tóni”, vagy hogy ismerné Schadlt), hogy a végrehajtás nem teljesítéséért járó bírságot emeljék fel olyan összegre, aminek már volna hatása a TV2 jogkövető magatartására.
A videó tanúsága szerint Juhász be is jutott a bv-intézet falai közé, ám ott kiderült, hogy Schadl nem a Nagy Ignác utcai, hanem a Gyorskocsi utcai objektumban raboskodik.
A büntetés-végrehajtás munkatársai felvilágosították, hogy kapcsolattartóként levelet tud írni Schadlnak, ám ehhez először regisztrálnia kell. Juhász még csekket is kapott, mellyel pénzt tud küldeni a végrehajtók elnökének, ha szeretne.
A volt politikus megígérte a videóban, hogy fog írni Schadlnak, mert szerinte ha másfél évvel a letartóztatása után még a végrehajtói kamara elnöke tud lenni, akkor azt is el tudja intézni, hogy a TV2 magasabb végrehajtási bírságokat kapjon.
Juhász Péter második élő bejelentkezésében idézte a Media1 Pavel Stanchevvel készített tavaly decemberi exkluzív interjúját is, melyben a TV2 Média Csoport vezérigazgatója azt reagálta lapunk főszerkesztőjének a Juhász-ítélet végre nem hajtásának okát firtató felvetésére, hogy ő nem felelős, mert még nem dolgozott a TV2-nél, amikor az eset történt, ám büszke a TV2 csapatára. (A hírigazgató már a 2016-os hazugságok adásba kerülésekor is a mostani hírigazgató, Gecse Viviven volt, igaz, a neve akkor még Kökény-Szalai Vivien volt – őt hiába kereste a Media1 kérdésekkel, nem reagál.)
Becsatolják bizonyítékként Marsi Anikó vádlott büntetőperéhez a Blikknek adott videós interjúját
Exkluzív interjú a TV2 Csoport vezérigazgatójával, Pavel Stanchevvel (Media1 Podcast, 2022.12.26.)
Különös hívást kapott a TV2-től Juhász Péter élettársa, Hámori Gabriella színművész
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.
Borítókép: Juhász Péter. Forrás: Facebook.