Mint arról a Media1 is beszámolt, február közepén megszűnt az önálló 888 és beolvadt a szintén kormánypárti Origo.hu alá egyetlen rovatként.
A G. Fodor Gábor főszerkesztésében készülő, annak idején nagy kampánnyal elindított kormánypárti lap most egy videót közölt arról, hogy milyen körülmények között kell tovább dolgoznia a megmaradt munkatársaknak az Origo kebelében. Az először a 444 által megtalált videó tanúsága szerint egy kis helyiségbe, az illemhelyre nyíló 303-as szobába zsúfolódtak össze hatan.
A felvétel alapján ez azonban nem szegte kedvüket, Filipp Dávid rovatvezető kirobbanóan jókedvűen nyit be ugyanis e szobába, aki köszönés nélkül megkérdezi a bent ülő egyik hölgyet, hogy „Andi, folytatjuk?”
Andi – aki ezek szerint nincs tisztában e kifejezés jelentésével a magyar nyelvben – úgy felel, hogy „nekem nyolc”.
A rovatvezető eztán G. Fodor házastársához, Fodor-Horváth Zsófiához fordul ugyanezen kérdéssel, aki úgy válaszol, hogy neki meg „nyolc-nyolc-nyolc”.
A 888 szerkesztősége minden bizonnyal nem bázisdemokrata módon működik, mivel más ott üldögélő véleményét nem kéri ki Filipp rovatvezető, hanem ezek után azonnal eredményt hirdet:
„Akkor találkozunk az Origón.”
Jelen van ugyan G. Fodor Gábor, de az impresszumban nem szerepeltetik a nevét
A videóban nem szólal meg, de a szűkös szobában egy pillanatra megpillanthatjuk a munkájába temetkező G. Fodor Gábort, a lap eddigi főszerkesztőjét is. Ugyanakkor az Origo impresszumában csak öt főt tüntetnek fel a 888-rovat munkatársaként: Filipp Dávid, Fodor-Horváth Zsófia, Jánosy Károly, Korda Zoltán és Kovács Andrea (ő lehet „Andi”?) alkotják a csapatot, tehát G. Fodor nincs köztük.
Mivel a videóban a kis 888-as helyiségben feltűnik még egy további hölgy is, ezért lehetségesnek tűnik, hogy a 888 az Origón belül egy már használatban lévő irodát kapott meg, amit most társbérletben kell használniuk, de az is lehet, hogy csak egy alkalmi vendég – ez sajnos nem derül ki a videóból.
A 888 immár Origo-rovatként nemrég több videós podcastot is indított. Az egy hete Dühöngő címmel indult műsor első adására cikkünk írásáig összesen 468-an voltak kíváncsiak. A „Foglalkozunk nőügyekkel” 87 főtől 558 főig terjedő közönséget tud epizódonként megszólítani a YouTube-on.
Beolvad a 888 az Origóba
Egyre nyíltabban szurkol Vlagyimir Putyinnak a hazai kormánypárti média az Ukrajna elleni háborúban
Megbízhatatlanok és elfogultak a kormánypárti lapok a 21 Kutatóközpont friss kutatása szerint
Jogerősen is pert nyert Donáth Anna a TV2, az Origo és a Ripost ellen
Helyreigazítást kér az Origótól A mi kis falunk gyártócége
Ismét pert vesztett hazugság miatt az Origo
Jogerősen pert nyert a Datadat az Origo ellen az sms-kampány hazugsága ügyében
Valakik „elképesztő dologra készülnek” az Origo szerint – vagy az oroszok, vagy az ukránok
Jeszenszky Zsolt: Nincs még egy ország, ahol annyira szabad a sajtó, mint Magyarországon (VIDEÓ)
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.