Hazajáró

11 résszel a befejezés előtt megszűnik a közmédiában a Prima Primissima-díjas Hazajáró – az új MTVA-vezetést hibáztatják a készítők

Nem hosszabbította meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Hazajáró című honismereti-turisztikai magazinműsor szerződését – jelentették be kedden a készítők. A 2011 óta futó, Prima Primissima közönségdíjjal is elismert sorozatot eredetileg 2026 végén, 440 epizóddal zárták volna le, ám a befejezéshez már csak 11 rész hiányzott. A készítők szerint a Kárpát-medence című műsoruk szerződését sem tartja fenn a közmédia.

Véget érhet a Hazajáró című, 2011 óta futó honismereti-turisztikai magazinműsor története a közmédiában. A műsor készítői kedden jelentették be, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) ideiglenes vezetése nem hosszabbítja meg a produkció szerződését.

„Sajnálattal kell közölnünk, hogy a Tisza tavaszi árja a Hazajáró műsorát is elmosta” – közölték a készítők, akik szerint a megrendelő MTVA indoklás nélkül közölte velük, hogy „nem kívánta meghosszabbítani vagy más módon fenntartani” a műsor szerződését.

Állításuk szerint ugyanez történt a Kárpát-medence című műsorukkal is, amely a határon túli magyar közösségek életével és megmaradásával foglalkozott.

Mindössze 11 epizód hiányzott a tervezett befejezéshez

A Hazajáró készítői korábban úgy tervezték, hogy a 15 éve futó sorozatot 2026 végén fejezik be. A teljes műsorfolyamot összesen 440 epizóddal tervezték lezárni, miután bejárták és bemutatták a történelmi Magyarország és a Kárpát-medence valamennyi, általuk feldolgozni kívánt kisrégióját.

Eddig 429 epizód készült el és került adásba, vagyis a tervezett befejezéshez már csupán 11 rész hiányzott.

„Ezzel sajnos a közmédia felületén nem tudjuk méltó módon lezárni történelmi hazánkat bemutató sorozatunkat” – fogalmaztak.

A Hazajáró 2011-ben indult, és az elmúlt másfél évtizedben a Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit, történelmi emlékeit, valamint az ott élő közösségeket mutatta be. A sorozat korábban Prima Primissima közönségdíjat is kapott.

Az új közmédia-vezetést teszik felelőssé

A műsor készítői közleményükben politikai összefüggésbe is helyezték az MTVA döntését.

Azt írták, epizódjaikban „soha semmilyen pártpolitikai véleményt” nem fogalmaztak meg, ennek ellenére szerintük „az új kormány által ideiglenesen kinevezett közmédia-vezetők” úgy döntöttek, nincs szükség a Hazajáróra és az általuk képviselt szellemiségre.

A készítők ugyanakkor jelezték, hogy nem adják fel, és megpróbálják más módon elkészíteni a sorozatból hiányzó 11 epizódot.

„Meg fogjuk találni a módját annak, hogy a maradék 11 kistájat is méltó módon bemutassuk” – írták, hozzátéve, hogy a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet keretében tovább folytatják tevékenységüket.

Közleményük végén úgy fogalmaztak: „a Hazajáró számára az út a cél. Ez az út pedig soha nem ér véget. Folytatjuk.”

A Media1 az MTVA-hoz fordult

A Media1 megkereste az MTVA Sajtó és Marketing Irodáját, hogy megtudjuk, miért nem hosszabbították meg a Hazajáró és a Kárpát-medence szerződését, ki és milyen szempontok alapján hozta meg a döntést, illetve valóban indoklás nélkül közölték-e ezt a készítőkkel.

Arra is kíváncsiak vagyunk, hogy az MTVA mérlegelte-e a Hazajáró tervezett lezárásához hiányzó 11 epizód elkészítését, szerepet játszottak-e pénzügyi vagy tartalmi szempontok a döntésben, valamint van-e lehetőség annak felülvizsgálatára.

Amennyiben választ kapunk az MTVA-tól, cikkünket frissítjük.

Az ideiglenes vezetés óriási átalakításokba kezdett

Horváth P. András jogászt, a METU oktatóját idén július 2-án szavazta meg a Parlament Művelődési Bizottságának TISZA Párti többsége a Duna Médiaszolgáltató és az MTVA ideiglenes vezérigazgatójának.

Érdekesség, hogy a parlamenti bizottság úgy szavazta meg a jogászt a közmédia vezetőjének, hogy meg sem hallgatták a jelöltet az elképzeléseiről, vállalásairól, ráadásul a médiavállalat ideiglenes vezérigazgatója médiaipari vezetői tapasztalattal nem rendelkezik.

dr. Horváth Péter András ügyvéd, az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató átmeneti vezérigazgatója (jobbra)
dr. Horváth Péter András ügyvéd, az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató átmeneti vezérigazgatója (jobbra)

Radnai Márk, a bizottság TISZA által delegált alelnöke azt mondta, azért nem látták szükségesnek a vezérigazgató kinevezését megelőzően a bizottsági meghallgatását, mivel megbízatása ideiglenes, és a cég átvilágításával, illetve a közmédiumok összevonásával foglalatoskodik majd.

Az Országgyűlés Művelődési Bizottságának ülése 2026.07.02-án.
Az Országgyűlés Művelődési Bizottságának ülése 2026.07.02-án: ekkor szavazták meg Horváth P. Andrást a kormánypárti politikusok a Duna Médiaszolgáltató és az MTVA ideiglenes vezérigazgatójának. Fotó: Media1.hu

Horváth P. András ugyanakkor a kinevezése után személyi és műsorszakmai kérdéseket is érintő jelentős átalakításokba kezdett. Műsorok álltak le, sőt egy ideig az M1 és a Kossuth Rádió műsorfolyama is szünetelt. A hirado.hu oldalon hetek óta nincsenek hírek és a korábbi tartalmak is csak a keresőmotorokból érhetők el.

A TISZA Párt egyébként korábban azt ígérte, hogy bevonja a médiaszakmát a közmédia átalakításával kapcsolatos egyeztetésekbe, de erre az átalakítások előtt végül egyáltalán nem került sor, a médiatörvény-módosítást is a szakmai érintettekkel történő egyeztetés nélkül, rejtett aknákkal a törvénymódosítás szövegében fogadta el az Országgyűlés, figyelmen kívül hagyva a médiaszakértők és a médiaszakma különböző képviselőinek észrevételeit is.

Grósz Judit, a közmédiáért felelős kormánybiztos viszont azt ígéri, hogy hamarosan lesz lehetőség párbeszédre a változásokról, de egyelőre tisztázatlan, hogy a konzultálni kívánók miképp, pontosan hol és mikor jelezhetik észrevételeiket. A helyzet furcsaság, hogy a konzultációnak logikusan előzetesen, nem pedig az átalakítás után lett volna értelme.

Az MTI hírt adott Polgár Judit államfői jelöléséről, Bárándy Péteréről viszont nem – kérdéseket küldtünk a közmédiának

Hiába a tiltakozás: Bodacz Balázs lett a közmédia hírigazgatója – itt az új vezetőség hivatalos névsora

6 milliárd forintot fizet az MTVA, hogy nála maradjanak a magyar focimeccsek

Aki nem kapott levelet Grósz Judittól, az is részt vehet a közmédiáról szóló konzultációban

Bodacz Balázs után Vogyerák Anikó is távozhat az ATV-től

Dr. Horváth P. András lett a közmédia átmeneti vezérigazgatója

A 24.hu-tól és a Válasz Online-tól igazol új vezetőket a közrádió

Új médiatörvény, új korszak? Interjú Sükösd Miklós médiaprofesszorral

Eldőlt, ki felel átmenetileg a közmédiában az M2, az M3, az M4, az M5 és a Duna tévécsatornákért

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

 

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások