Mint arról a Media1 is beszámolt, Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke szerdán a Facebookon közzétett egy bejegyzést, amelyben élesen bírálta a szerinte Rogán Antal és Mészáros Lőrinc-közeli Index.hu szerkesztőségét, ami szerinte az új Origo színvonalára süllyedt és hasonlóan viselkedik, mint a „közmédia”. Magyar Péter szerint az is alátámasztja, hogy az Indexet a Karmelitából, Rogánék befolyásolják, hogy a lap még alacsony támogatottságú pártok EP-listavezetőivel is videóinterjúkat közölt a címlapján, majd amikor Magyar rákérdezett, hogy ő mikor kerül sorra, neki mikor biztosítanak megszólalási lehetőséget, hiszen még egyetlen interjú sem jelent meg vele a portálon, azt mondták neki, hogy erre legfeljebb az EP-választások után kerülhet sor. Magyar szerint tehát erősen lejt a pálya, nem ad az Index egyenlő feltételeket az EP-választásokon induló pártoknak.
Megírtuk azt is, hogy erre azután az Index.hu szerkesztősége Magyar Péter Facebook-oldalán, a politikus bejegyzése alatt hozzászólásban mit reagált. Azt írták, hogy ők bizony nagyon sokat írnak Magyar Péterről és van olyan EP-listavezető, akivel szintén nem közöltek interjút.
A legfrissebb fejlemény pedig most az, hogy az Index úgynevezett szolgálati közleményt is közzétett. Csakhogy már a szolgálati közlemény címe is erős hazugság. Azt írják:
„Többet írunk Magyar Péterről, mint Orbán Viktorról, de neki ez sem elég”
Az Index aláírással megjelent írás tehát azt a hazug látszatot próbálja kelteni, mintha Magyar azt tette volna szóvá, hogy nem eleget írnak róla, miközben Magyar valójában azt tette szóvá, hogy míg kis támogatottságú jelöltekkel is jelent meg videóinterjú, számára ugyanezt nem biztosítják.

Az Index már rögtön a szolgálati közlemény elején első mondataiban is igyekszik minél negatívabb színben feltüntetni a kiegyensúlyozottság hiányát szóvá tevő Magyart. Olyan kifejezésekkel indítanak, hogy a „választásokhoz közeledve beindította a lájkdominót”, vagy hogy Magyar „megfenyegette”, „megzsarolta” a lapot, hogy készítsenek vele interjút, mert különben kampányt indítanak a lap ellen. Azt is írják:
„Magyar Péter nehezményezi, hogy nincs beleszólása az Index szerkesztésébe – ahogy teszik ezt még sokan mások is –, és minden jel arra utal, hogy nem szeretné, ha a saját buborékjában a követői tájékozottak lennének. Majd ő tájékoztatja őket, sőt azt is ő mondja meg, hogy csak és kizárólag a buborékból lehet tájékozódni. Úgy tűnik, nem akarja, hogy tájékozottak legyenek a követői. Mintha azt akarná, hogy tájékozottnak érezzék magukat a követői. Magyar Péter szerint keveset foglalkozunk vele.”
Hamis látszat keltése
A szolgálati közleményben hosszasan sorolják, hányszor írtak valamit Magyar Péterről, tehát a közleményben sokáig úgy tesznek, mintha Magyar a cikkek számát keveselte volna, nem pedig azt, hogy még egyetlen interjút sem közöltek vele.
„Az Indexen bárki számára elérhető keresőben könnyen megtalálható, hogy a fentebb említett időszakban: a Magyar Péter címke alatt 417 cikk született Magyarország legolvasottabb online újságjának hasábjain; az Orbán Viktor címke alatt 411 cikk született ugyanebben az időintervallumban. Mindez azt jelenti, hogy naponta átlagosan négy írást közlünk Magyar Péterrel kapcsolatban” – írja az Index.
Miközben azzal védekeznek tehát, hogy Magyarról több írás jelent meg, arra a szolgálati közlemény már nem tér ki, hogy ezek az írások milyen témájúak, milyen minőségűek és milyen tónusúak voltak Orbán vagy épp Magyar esetében. Kínosan hallgatnak a közleményükben például arról az esetről, amikor februárban megcsonkítva, eltorzítva számoltak be Magyar Péter egyik februári nyilatkozatáról Rogán Antal és társait érintően.
Nem tisztázzák, hogy ha X és Y pártnak interjúlehetőséget adtak, akkor Z-nek miért nem
Később azzal védekeznek, hogy a fideszes listavezetővel, Deutsch Tamással sem készült interjú. Arra a jóval fontosabb felvetésre ugyanakkor nem reagáltak, hogy eközben több más EP-listavezetővel igenis voltak interjúk. Emellett nem világos, hogy azért, mert esetleg Deutschot nem keresték meg, vagy ő nem vállalta a beszélgetést (ezt sem tisztázzák), miért kellene Magyar Pétertől is megvonni a megszólalás lehetőségét, ha másoknak viszont megadták.
Az Index cikke meg sem próbálja tisztázni azt a kérdést, hogy mi alapján válogatták ki az interjúalanyokat, és ha X vagy Y párt kapott megszólalási lehetőséget, akkor Z-vel miért nem ülnek le egy beszélgetésre.
Magyar Péter lehet, hogy jobban járt, mint Márki-Zay Péter 2022-ben
Bár Magyar Péter kritikákat fogalmazott meg az Index.hu szerkesztőségével szemben, amiért nem interjúznak vele, lehetséges, hogy vele babráltak ki kevésbé, mint 2022-ben Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölttel, akivel felvett a már akkor is Fekete-Szalóky Zoltán vezette lap akkori egyik főmunkatársa egy nagyobb lélegzetvételű, egyórás választási interjút, Márki-Zay sajtósai jóvá is hagyták a megjelenésre visszaküldött szöveget, azt azonban a portál mégsem volt hajlandó közölni, mondván csak akkor jelenhet meg, ha Orbán Viktorral is közölnek egy interjút, Orbán pedig nemet mondott.
Vagyis végül is Márki-Zaynak csak az idejét, energiáját rabolták a választási kampány rendkívül sűrű időszakában. Magyar tehát annyiban járt jobban, mint MZP, hogy neki nem rabolták feleslegesen az idejét.
Sorozatosak a különféle ügyek az Index körül – ezekről itt olvashatják el a Media1 átfogó gyűjteményét.
Kap-e utasításokat az Index a Karmelitából és Rogán Antaléktól?
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.