A kormánykritikus véleményvezér, Perintfalvi Rita lelkesen posztolta Facebookra, hogy minden jel szerint elég nagyot megy a héten a kormánymédia ellen: állítása szerint szerdán a Magyar Nemzet ellen nyert sajtópert, csütörtökön pedig az ugyanazon kiadóhoz, a Mediaworkshöz (KESMA) tartozó Mandiner jogi képviselője már meg sem jelent a bíróságon, így különösen nagy harc nélkül első fokon elvesztette a kormányközeli portál szerkesztősége a pert, amit Perintfalvi valótlanságok állítása miatt indított.
Perintfalvi Facebookon a teljes történetet is elmeséli, betekintést nyerhetünk a bíróságra való beengedés izgalmaiba, a véletlen találkozásokba az őt követő és támogató járókelőkkel, az ünnepi tortavásárlásba, mellékesen az is kiderült, hogy ő maga sem ment el a mai tárgyalásra, és csak az ügyvédje újságolta neki a jó hírt. Egyébként az Origót és a Demokratát is perli Perintfalvi, de velük a tárgyalásra még csak ezután kerül sor.
„Győzzön az igazság! És kiderült, hogy könnyű per volt, mert a Mandiner képviselője meg sem jelent. Szerintem a Demokrata és az Origo is megspórolhatja magának az ügyvédje költségét, ők ugyanis még hátra vannak” – zárta sorait, hozzátéve, hogy folytatása is következik ennek.
Súlyos hamisítási botránya után az Év Riportere lett az MTVA-s Kucsov Renáta
Székesfehérvár fideszes polgármestere beszólt a Magyar Nemzetnek
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.