Az MTI logója az állami hírügynökség főoldalán.

Helyreigazítást közölt az MTI az Átlátszó finanszírozásáról

Az állami média ernyője alatt működő, papíron közszolgálati Magyar Távirati Iroda (MTI) helyreigazításban ismerte el, hogy hazudott az Átlátszó finanszírozásával kapcsolatban, amikor közölte a Békemeneteket szervező CÖF-CÖKA sajtótájékoztatóján elhangzottakat.

„A 2023. január 12-én »CÖF-CÖKA: milliókat kapnak külföldről az Átlátszó újságírói« címmel kiadott, a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatójáról készült tudósításunkban valótlanul híreszteltük, hogy

– az atlatszo.hu Kft. és az Átlátszónet Alapítvány külföldi támogatásának mértéke lényegesen meghaladja a belföldit;

továbbá valótlanul híreszteltük, hogy

– a két szervezet a Benevity platformon keresztül 90 millió forintos támogatást kap”

– ezt a szöveget közölte a Duna Médiaszolgáltatóhoz tartozó hírügynökség, az MTI.

Az MTI és az Átlátszó pereskedéséről és a vonatkozó jogerős bírósági ítéletről itt érhető el portálunk, a Media1 korábbi írása.

Az ügy lényege az volt, hogy a Fidesz-közeli álcivil szervezet, az állami Szerencsejáték Zrt. által finanszírozott CÖF-CÖKA kampányt indított az Átlátszó műhely lejáratására és igyekezett nemzetbiztonsági kockázatként láttatni a portált. A Békemeneteket szervező CÖF sajtótájékoztatóján valótlanul azt állította, hogy az Átlátszó oknyomozó műhelyt működtető kft. és a hozzá kapcsolódó alapítvány külföldi támogatásának mértéke lényegesen meghaladja a belföldit, ez azonban valótlanság volt. Valótlannak bizonyult az is, hogy a két szervezet a Benevity platformon keresztül 90 millió forintos támogatást kap. Az Altorjai Anita (Áder János volt köztársasági elnök volt sajtósa) vezette Duna Médiaszolgáltatóhoz tartozó hírügynökség átvette a lejárató jellegű hamis információkat, hozzájárulva ezzel a CÖF-CÖKA által indított lejáratókampányhoz.

Frissítés

Kiderült, hogy nem is csak az MTI közölt helyreigazítást az Átlátszóról, de már a Magyar Nemzet is, amit azonban ők karácsony este tettek meg, így akkor még viszonylag keveseknek tűnhetett fel – erről különálló hírünkben olvashatnak bővebben.

A Magyar Nemzet az Átlátszóról is karácsonykor közölt helyreigazítást

Jogerősen pert nyert az Átlátszó az MTI ellen

Az Átlátszó főszerkesztője a Media1-nek: „A putyini Oroszország módszereivel összehangolt kampányt indítottak ellenünk kormányközelből”

Schmidt Máriáék listájából kikövetkeztethető, mely médiumokra lő majd a Fidesz „szuverenitásvédelmi” törvénye

Beperli Magyarországot Strasbourgban az Átlátszó a sajtószabadság megsértése miatt

Megkérdezték a miniszterelnök politikai igazgatóját, ő is nemzetbiztonsági kockázatnak tartja-e az Átlátszót

Állandó műsora lesz a Kossuth Rádión a Mandinernek

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások