A Fővárosi Törvényszéken jogerőssé vált az ítélet, amely egyetlen kérdésben sem adott igazat Nyírmártonfalva kormánypárti polgármesterének – tudta meg a Media1 Bodoky Tamástól, az Átlátszó oknyomozó portál főszerkesztőjétől, aki át is küldte lapunk részére a jogerős ítéletet.
Mint arról a Media1 is beszámolt korábban, Filemon Mihály azért perelte be az Átlátszót, mert szerinte márciusi tényfeltáró cikkével a lap félrevezette a közvéleményt. A bíróság előtt azonban az Átlátszó minden pontban bizonyítani tudta állításait a településvezetőről, aki a saját birtokán uniós támogatással olyan lombkoronasétányt építtetett, amely körül egyébként kivágták a fákat.
A fideszes polgármester több pontban követelt helyreigazítást a laptól. Értelmezése szerint ugyanis ő nem kapott 60 millió forintot a lombkoronasétányra egy uniós pályázaton, amit magánemberként nyert meg, mivel a támogatást még nem fizették ki neki. Azt is állította, hogy nem kapott közel fél milliárd forint uniós támogatást erdőtelepítésre, mert a megítélt 470 millió forint 12 évre szól. Filemon Mihály azt is kifogásolta, hogy az Átlátszó cikke szerint a lombkorona nélküli lombkoronasétány eredtileg tervezett hossza 50 méter, holott az végül 80 méteres lett.
Az Átlátszó az összes vitatott adatot dokumentumokkal igazolta: az uniós pályázatokat nyilvántartó kormányzati oldal és a közbeszerzési értesítő is a lapban közölt tényeket rögzíti. Az pedig a bíróság szerint is irreleváns az ügy megítélése szempontjából, hogy az uniós támogatás kifizetése mikor történik meg.

A Fővárosi Törvényszék végül elutasította Filemon Mihálynak azt az érvelését is, hogy az ügy kapcsán nem tekinthető közszereplőnek, mivel az uniós pályázaton még a 2019-es polgármesterré választása előtt indult. A jogerős ítélet szerint így a polgármesternek kell kifizetnie a perköltséget is.
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.