fbpx

Az NMHH úgy látja, van igény a hagyományos rádiózásra

A rádiókat jelenleg napi szinten 5,2, míg hetente 7,5 millióan hallgatják a legalább 15 évesek körében.

A hagyományos rádiózásra az online tartalomfogyasztás korában is van igény, a rádiókat ma is milliók hallgatják – írta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az NMHH, illetve szakmai partnerei megbízásából végzett kutatások alapján.

A közleményben azt írták, hogy együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság  és a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete (RAME) azzal a szándékkal, hogy növeljék a közérdekű rádiósszakmai aktivitások hatékonyságát és a fogyasztói tudatosságot.

„A rádiós szakma elismertségének növelése és a rádiós műsorterjesztés korszerűsítése céljából megkötött együttműködés fókuszában kutatások, tanulmányok és kiadványok készítése, valamint szakmai rendezvények szervezése áll”

– olvasható a kommünikében.

Az NMHH, illetve szakmai partnerei megbízásából végzett kutatások alátámasztják, hogy a hagyományos rádiós műsorterjesztésnek az online tartalomfogyasztás korában is megvan a közönségbázisa – írták, hozzátéve, hogy 2022-ben a globális gazdasági folyamatok rányomták bélyegüket a legtöbb médiaszolgáltató, így a rádiók üzleti teljesítményére is.

„A kihívásokkal a rádiós szereplők a rádió, mint médium hatékonyságának, rugalmasságának és gyorsaságának folyamatos bizonyításával, illetve a még magasabb szintű ügyfélkiszolgálással tudnak szembeszállni”

– idézték a közleményben Turi Árpádot, a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesületének elnökét. A RAME elnöke hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben kiemelt jelentősége van a szakmai összefogások kiaknázásának, a hatékonyság és a fogyasztói tudatosság növelésének, amelyek megvalósulását szolgálja az NMHH-val létrejött együttműködés.

A közlemény szerint

„az NMHH megbízásából végzett rendszeres hazai rádiós hallgatottságmérésekből kiderült, hogy a rádió jelentősége az online tartalomfogyasztás térhódítása mellett sem csökkent számottevően. A rádiókat jelenleg napi szinten 5,2, míg hetente 7,5 millióan hallgatják a legalább 15 évesek körében.”

„A Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesületével a közös munka egyik sarokkövét a médiapiaci kutatások– és elemzések, valamint ezek kommunikációja alkotja majd. A piacelemzések rendkívül fontosak a trendek és a fogyasztói insightok megértése miatt, illetve a kialakítandó stratégia szempontjából is. Egy, a közelmúltban végzett kutatás feltárta, hogy a hagyományos rádió-, és az online audiotartalomfogyasztás jól megfér egymás mellett. Az új digitális csatornák használata nem megy a rádiózás kárára”

– idézték a közleményben Szabó László Zsoltot, az NMHH Médiapiaci Együttműködési és Kutatási igazgatóját.

A felmérés arra a jelenségre is fényt derített, hogy a fiatalok szívesebben fogyasztják az élő és archív rádióadásokat is online. A jövőbeni kutatásoktól – a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesületével együtt – azt várja a hatóság, hogy további hasznos adatokkal segítik majd a közös munkát – tudatták a kommünikében.

(MTI)

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Balogh Petya és László Csaba is műsorvezető lesz a Jazzy új reggeli rádióműsorában

 

 

 

A 97 éves magyar rádiózásra emlékeztek

Együttműködést kötött a médiahatóság és a Magyar Rádióamatőr Szövetség

A médiahatóság elnöke szerint igenis sajtószabadság van, hiszen mindenkinek megvan a lehetősége, hogy sokféle médiumot kövessen

Borítókép: Rádiózás. Fotó: stock / Depositphotos.
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások